Közélet

Nincs törvényi akadálya annak, hogy 8 helyett 9 órakor kezdődjön az iskola

Mivel Magyarországon nem jelöli semmilyen jogszabály azt, hogy mikor kell kezdődnie a tanításnak, elvben nincs akadálya annak, hogy 8 óra helyett 9 órakor kezdődjenek a napok az iskolákban – mutatott rá a Pénzcentrum összegzése, ami egy felmérést is készített az érintett szülők bevonásával.

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 16. § (1) bekezdése mindössze arról rendelkezik, hogy az első tanítási órát reggel nyolc óra előtt – az iskolaszék, ennek hiányában az iskolai szülői szervezet, közösség és az iskolai diákönkormányzat véleményének kikérésével – legfeljebb negyvenöt perccel korábban lehet megkezdeni. Tehát már az is alapvetően helyben, a köznevelési intézményben eldöntendő kérdés, hogy legyen-e nulladik óra, ez nem kötelező, de a jogszabály megadja a lehetőségét azzal, hogy egy bizonyos időpontnál előbbi kezdést megtilt. Amennyiben az iskola később szeretne kezdeni, erre is van lehetősége.

Amint arra a lap is rávilágított, az egy órával későbbi kezdés valószínűleg sok család életében okozna kezdetben nehézségeket, az általuk készített kutatásból látszik is, hogy a magyar szülők egyelőre nem nagyon rajongnak az ötletért. A felmérésből ugyanakkor kivehető, hogy leginkább a nagycsaládosok állnának a kezdeményezés mellé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik