Közélet

Ungár Péter: Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor is kiemelkedő képességű és intellektuálisan felvértezett ember

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Ungár Péter a Partizánnak adott interjút, a beszélgetés Orbán Viktor nyaralásával kezdődött, miután kiderült, hogy az LMP-társelnök nővérének tulajdonában álló tengerparti villában, a horvátországi Opatijában töltötte augusztusi vakációját miniszterelnök.

Ungár most azt mondta, ő is járt már abban a villában, amelyet nővére tulajdonol, az idén nyáron is, de nem akkor, amikor Orbán is ott volt augusztusban. Arra nem válaszolt Ungár, hogy Orbán fizetett-e a villa használatáért, és arra sem válaszolt, hogy más is volt-e ott a miniszterelnökkel. Ungár többször elmondta: nem érti, hogy ő ebben az ügyben miért lett fontos, „nem tudom, hogy melyik döntésem kritizálható azon túl, hogy úgy születtem, ahogy”.

Elmondta, hogy volt olyan nyár 1998 és 2002 közt (ekkor még gyerek volt – a szerk.), amikor édesanyja, Schmidt Mária révén együtt nyaralt Orbánékkal a balatonőszödi kormánynyaralóban, és látta a kormányfőt közelről. Elmondta azt is, szerinte nagy előnye, hogy az ellenzékből ő már látta testközelből Orbánt, és nem démonizálja.

Nekem nem az a bajom, hogy hol nyaral a miniszterelnök, mert ez nem érdekes közügy

– jelentette ki.

Később azt hangsúlyozta: ez „egy nettó rám húzott politikai ügy”, amelynek az a célja, hogy az LMP most induló EP-kampányának élét elvegyék, és az legfeljebb neki ártott, nem a miniszterelnöknek. Azt is mondta Ungár, hogy összességében helytelennek tartja Orbán adriai nyaralását, „de nem tud olyan történni, hogy az én az én családomtól elhatárolódjak.”

A BIF nevű cégről, amelyben Ungár Péter édesanyjával és testvérével, Ungár Annával együtt tulajdonos, azt mondta

nem fogok elnézést kérni azért, hogy pénzt örököltem, és hogy kik a családtagjaim.

Az interjúban többször felvetődött a kritika: miközben a BIF az elmúlt tíz évben gazdasági előnyökhöz, sőt állami megbízáshoz is jutott, a kormányfő most épp egy olyan nyaralóban tölti az idejét, amelynek tulajdonosa gyarapodott az állami döntések következtében.

Az ellenzék helyzetéről Ungár közölte: a többi párt közül intellektuális erőt csak a DK-ban lát. Szerinte problémás, hogy az ellenzék jelentős része „gyűlölködő szekta” lett. Ők az LMP-nél nem a radikális ellenzék útját, hanem a higgadt ellenzékét követik, mondta.

Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor kiemelkedő képességű és intellektuálisan felvértezett emberek

– mondta.

Elmondta: az LMP tudja támogatni Karácsony Gergelyt, akinek „nincs alternatívája”, noha továbbra is mérges a főpolgármesterre az előválasztási visszalépése miatt.

A Momentumról azt mondta, semmi gondolata a pártnak, ezért van frusztráció benne velük kapcsolatban.

Kapcsolódó
Ungár Péter nővérének adriai villájában nyaralt Orbán
Az LMP-társelnök elismerte, hogy a testvéréé a villa, de állítása szerint nincs beleszólása abban, hogy kik nyaralhatnak ott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik