Közélet europoli

Nem lett az ÁSZ postása Deutsch Tamás

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Windisch László szerint számvevőszéki levél sem volt, amit kézbesíthetett volna.

Tájékoztatom Képviselő Asszonyt, hogy az Állami Számvevőszék semmilyen levelet nem küldött az Európai Parlament Kölségvetési Ellenőrző Bizottságának semmilyen EP képviselőn keresztül.

Ezt válaszolta Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ)  elnöke Vadai Ágnesnek.

A Demokratikus Koalíció képviselője arról kérdezte, mely jogszabály alapján lehet egy fideszes EP-képviselő postás is, normális eljárás-e, hogy Deutsch Tamással küldi el az Állami Számvevőszék a válaszait az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottságának.

Vadai Ágnes aggályait a Népszava egyik írása alapján fogalmazta meg. A lap szó szerint idézte Monika Hohlmeier bajor keresztényszocialista képviselőt, az EP költségvetési ellenőrző bizottságának elnökét, aki egyéb kritikái mellett arról is beszélt, hogy delegációjuk budapesti látogatásakor sem Windisch László, sem munkatársai nem voltak hajlandóak válaszolni az uniós támogatásokról feltett kérdéseikre.

Ötször kérdeztem rá az ügyészséggel folytatott együttműködésükre, hiába.

Aztán jóval a látogatás befejezése után Deutsch Tamás kézbesítette nekünk az írásos választ. Furcsa, hogy az ÁSZ válaszát egy fideszes EP-képviselő továbbítja

– fejezte ki akkor megrökönyödését a delegációvezető.

Meglepődött ugyanakkor az ÁSZ-elnök is. Ő múlt héten az állami hírügynökséggel azt közölte, hogy megújulása után a szervezet hatékonyabban tudja betölteni alkotmányos feladatait, ezzel védelmet nyújtva mind a hazai-, mind az uniós források törvényes felhasználásának.

Windisch László az EP-delegáció májusi látogatásáról azt mondta, számára az volt furcsa, hogy az EP képviselőit nem érdekelték a jelenlegi vizsgálatok, az ellenőrzések módszertanának megújítása, csak az ÁSZ korábbi évekbeli – más vezetés alatti – működéséről kérdeztek, általános, politikai jellegű állásfoglalást vártak volna a közbeszerzésekről, vagy konkrét személyek vagyonosodásáról. Ők tartották magukat ahhoz, hogy nem értékelik a korábbi vezetés szakmai munkáját. Az elnök az EP-vizsgálóbizottság beszámolóját nem szakmai anyagnak, hanem politikai nyilatkozatnak minősítette, visszautasította a törekvéseket az ÁSZ függetlenségének csorbítására.

Kapcsolódó
Lesújtó bizonyítványt kapott az Orbán-kormány az EU-delegációtól
Az EP-delegáció vezetője szerint bíróság elé kellene citálni a magyar kormányt a belső piaci törvényeket sértő magatartásáért.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik