Közélet

Letartóztatták az Árpád hídi baleset okozásával gyanúsított férfit

MTI/Mihádák Zoltán
MTI/Mihádák Zoltán

Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság az Árpád hídi halálos baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását.

A Blikknek az ügyészség szóvivője elmondta: a bűnismétlés veszélye miatt döntött a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése mellett a bíróság. A beszámoló szerint a férfi azt állította, nem versenyeztek a hídon, ám sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. A lap szerint a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsított férfi összetört, végigsírta a tárgyalását.

A Fővárosi Törvényszék közleményében az áll: a bíróság megállapítása szerint bár a terhelt büntetlen előéletű, az eljárás során beszerzett adatok alapján megalapozottan feltehető, hogy a balesetet okozó gépjárművet versenyzésre használja. Erre utal az autó egyedi rendszáma, illetve a gépjármű jelentős teljesítménynövelése is. A baleset helyszíne klasszikusan olyan hely, ahol korábban is fordultak már elő közúti gyorsulási versenyek, továbbá a terhelt korábbi jogsértéseinek helyszínei is jellemzően versenyzésre használt helyszínek.

Mint azt megírtuk, három autó „spontán kialakult versenye” okozta az Árpád hídon elgázolt 26 éves kerékpáros halálát, aki kettős végtagvesztést szenvedett a baleset során, és a kórházba szállítása után életét vesztette.

A bíróság közleménye ehhez hozzáteszi: a rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható, hogy a gyanúsított kikapcsolta a fejlett vezetést támogató rendszert (ESP) a gépkocsiban, amelyből

a terhelt kockázatot semmibe vevő, felelősséget nem ismerő hozzáállására lehet következtetni. Ez a bűnismétlés veszélyét növelő tényező.

Ugyancsak ezt erősíti az is, hogy a bűncselekmény elkövetésének oka szándékos szabályszegés, a többszörös sebességtúllépés volt.

„A fentiek alapján arra lehet következtetni, hogy a gyanúsított a KRESZ előírásait figyelmen kívül hagyja, alappal következtethetően semmibe veszi a közlekedési szabályokat. A vele szemben
lefolyatott szabálysértési eljárások sem tartották vissza attól, hogy a megalapozott gyanú szerint ismételten közlekedési szabályt szegjen” – közölte a törvényszék, megjegyezve, fennáll a veszélye annak, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel büntetendő közlekedési bűncselekményt követne el, így vele szemben a bűnismétlés veszélyétől alapos okkal lehet tartani.

Döntése során a bírság azt is figyelembe vette, hogy a terhelt a bűncselekményt a megalapozott gyanú szerint olyan nagy teljesítményű személygépkocsival követte el, amely egy olyan gazdasági társaság tulajdonában van, melyben ő maga minősített befolyással rendelkezik, de a saját tulajdonában is van egy nagy teljesítménnyel bíró személygépkocsi, így a bűnügyi felügyelet elrendelése estén rendelkezésére állnának olyan gépjárművek, amelyek a bűnismétlés veszélyét megkönnyítenék.

A bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a férfi öntörvényű, magát a kötelező normák fölé helyezi, ezért azt nem lehet alappal feltételezni, hogy a bűnügyi felügyelet magatartási szabályait be is tudná tartani, azaz az ehhez szükséges mértékű önkéntes jogkövetési hajlandósággal rendelkezne.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatón ismertette a július elsején, szombat hajnalban történt horrorbaleset részleteit:

  • a vétkes Mercedes sofőre legalább 137 kilométer/órával ment,
  • az ütközés után 70 méteren át pörgött a tetején.
  • A sofőr ismert volt a hatóságok előtt, 13 büntetőpontja volt.
  • a RACE-001-es rendszámú Mercedest 690 lóerős teljesítményre tuningolták fel.
  • A Mercedes sofőrje azt mondta, azért gyorsított, mert úgy érezte, hogy az őt követő két BMW közül az egyik rátapadt, a BMW-s pedig azt mondta, a Mercedestől függetlenül gyorsult, a szemtanúk szerint viszont egyértelműen úgy tűnt, hogy versenyeznek.

A balesetről videót is közzétett a rendőrség, amit alábbi cikkünben mutattunk be:

Kapcsolódó
Három autó „spontán kialakult versenye” okozta az Árpád hídon elgázolt kerékpáros halálát
A vétkes Mercedes sofőre legalább 137 kilométer/órával ment, az ütközés után 70 méteren át pörgött a tetején. A sofőr ismert volt a hatóságok előtt, 13 büntetőpontja volt. A rendőrség kezdeményezte a letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik