Közélet

16 évesen lebénult, az orvosok lemondtak róla, most mégis újra jár

A most 18 éves Patriknak, két éve még azt mondták az orvosok, hogy valószínűleg már soha nem fog tudni lábra állni. A fiú rácáfolt az orvosokra, ám további gyógykezeléséhez segítségre van szüksége – mutatta be Patrik esetét az RTL Klub Fókusz című műsora.

Patrik 16 évesen szenvedett súlyos balesetet egy születésnapi bulin: a medence mellett csúszott el és ütötte be a fejét, abban a pillanatban a nyakcsigolyája is eltört.

„Amikor már az idegklinikára kerültünk, a doktor úr először azt mondta, hogy egy negyed órás vizsgálat lesz, ebből sajnos egyórás lett. Akkor már tudtam, hogy nagy a baj. Amikor az orvos kijött azt mondta, hogy felkészülhetünk a legrosszabbra, akár lélegeztetőgépre is tehetik Patrikot. Négyvégtagú bénulásra számíthatunk, mellkastól lefelé” – emlékezett vissza a szörnyű baleset napjára, Karácsony Gabriella, Patrik édesanyja.

A kezelések, a gyógytorna és a masszázsok együttesen rendkívül lassú, de egyértelműen pozitív hatást gyakoroltak Patrik mozgására – írja az rtl.hu. Családja minden apró sikert dokumentált, például az is megvan videón, ahogy először mozdítja újra ujjait a lábán és a kezén.

Patrik azóta hosszú utat járt be: kiderült, hogy melyek azok az izmok, amelyeket legalább részben tud mozgatni, először ezeket próbálták tovább erősíteni, de nem mondtak le a gátoltan működőkről sem.

A most 18 éves Patrik minden esélyre rácáfolt, amikor a saját lábára tudott állni, a kezelőorvosai szerint viszont még sok munka van előtte a teljes gyógyulásig – írja az rtl.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik