Közélet

Népszava: a hétvégéig kell nyilatkozniuk az önkormányzatoknak, hogy átadják-e a szakrendelőiket az államnak

Ahogy arról hétfőn beszámoltunk, az Országos Kórházi Főigazgatóság március 9-én levelet küldött az újpesti önkormányzatnak azzal a kérdéssel, hogy hogyan képzelik el a járóbeteg szakellátás jövőjét fenntartói és feladatellátási szempontból, valamint jelezték a rendelőintézet állami átvételének szándékát. A Népszava cikkéből kiderül, hogy nemcsak a negyedik kerületi vezetést környékezték meg, több polgármester is levelet kapott a kórházfenntartótól.

A hétvégéig kell nyilatkozniuk a helyhatóságoknak, hogy átadják-e a szakrendelőiket az államnak. Közben az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) már január óta gyűjti a 136 nem állami tulajdonban lévő járóbeteg ellátó intézmény gazdálkodási és egyéb adatait.

Szeptemberben Takács Péter államtitkár egy szakmai fórumon elismerte, hogy a szakrendelők államosításának ötlete az övé, de mint mondta, ez ügyben „egy kicsit hűtené a kedélyeket.” Ha ugyanis az önkormányzati szakrendelők építészeti, műszaki, betegforgalmi és kihasználtsági felméréséből az derülne ki, hogy nem jó ötlet az államosítás, akkor ő nem fogja azt erőltetni. A Fővárosi Közgyűlés tavaly év végén egyhangúlag megszavazta, hogy a szakrendelők átadásáról a kerületeknek maguknak kell dönteniük. Havasi Gábor, a Fővárosi Önkormányzat tanácsnoka a Népszavának elmondta: Budapestnek három szakrendelése van, valamennyi a hajléktalanellátásban. A városvezetés elzárkózik az államosítástól, azokat maga szeretné a továbbiakban is fenntartani

Soproni Tamás, Terézváros ellenzéki polgármestere úgy fogalmazott: Buta döntés lenne a központosítás. Szerinte ezzel a lépéssel forrást is kivonnának az ellátórendszerből és beszélt arról is, hogy csak az elmúlt három évben – részben az önkormányzat segítségével – jelentősen megújult a műszerpark a szakrendelőjükben.

Azt gondolom, és ezt fogom a képviselő-testület elé is terjeszteni, hogy határozottan álljunk ki amellett, hogy maradjon az önkormányzat fenntartásában a Csengeri utcai rendelőintézet, mert szerintem ez szolgálja a terézvárosiak érdekét

– mondta Soproni Tamás. Hozzátette: Kicsit optimista vagyok, hogy a kormány nem fogja elvenni azoktól az önkormányzatoktól a szakrendelőket, amelyek nem akarják odaadni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik