Közélet

Azzal gyanúsítanak egy házaspárt, hogy 2014-ben halálra vertek és elástak egy lányt Győrnél

police.hu
police.hu

Halált okozó testi sértés miatt hallgatott ki gyanúsítottként egy házaspárt a  Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy kilenc évvel ezelőtti életellenes bűncselekménnyel kapcsolatban.

police.hu

Az 51 éves M. Milánnét és a 28 éves férjét, M. Milánt azzal gyanúsítják, hogy 2014-ben olyan súlyosa bántalmaztak egy huszonéves lányt a közös győri tartózkodási helyükön, hogy meghalt, majd a holttestet egy Győr környéki helyen elásták.

Mogyorósi Tünde, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megkeresésünkre azt mondta, hogy a bűncselekménnyel gyanúsított páros részleges  beismerő vallomást tett a kihallgatása során.

police.hu

A rendőrök egy Győr külterületén lévő erdős területen tetemkereső kutyákkal és talajradar segítségével megkezdték az áldozat holttestének felkutatását pár nappal ezelőtt, ez eddig nem vezetett eredményre , de a keresés továbbra is folyamatban van.  A bűncselekménnyel gyanúsított házaspárt őrizetbe vették a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik