Kormány
Sorozatban negyedik választási sikere után az ország vezetésének – a saját intézkedései által is okozott – hatalmas költségvetési lyuk kezelésével, a kétszámjegyű inflációval kell egyebek között megküzdenie, miközben az európai uniós források egy részét is befagyasztották a korrupcióval és a jogállamisággal kapcsolatos aggodalmak miatt. Külpolitikai szempontból úgy tűnik, hogy az ötödik Orbán-kormány hírneve maradandó károkat szenvedett az ukrajnai háborúhoz való viszonyulása miatt is.
Mindent egybevetve a gazdaság és a külpolitika helyzete biztossá tette, hogy az újabb nagy győzelem ellenére a 2022 és 2026 közti nehéz ciklus lesz az Orbán-kormány számára,
jegyzi meg a Policy Solutions a január 20-án megjelent, angol nyelvű kötetben.
Ugyan Orbán Viktor mindent megtesz, hogy a tőle megszokott magabiztosságot sugározza, tavaly év végén a soha nem látott mértékű gazdasági és biztonsági bizonytalanság közepette érezhető volt az aggodalom a Fideszben. Ugyanis ahelyett, hogy szüntelenül azt ismételgetnék, hogy a magyarok biztonságban vannak a Fidesz okos politikájának és hozzáértésének köszönhetően, a kormányszóvivők a miniszterelnökkel együtt egyre inkább az elkövetkező évek nehézségeiről kezdtek el beszélni, olyan jövőbeli pénzügyi áldozatokról, amelyeket még 2022 nyarán is kizártnak tartottak.
A kormánynak ráadásul rajta kívül álló kockázatokkal is szembe kell néznie (ukrajnai háború, globális energiaárak emelkedése, nehézségek az ellátási láncokban), és az ilyen bizonytalan időkben természetes lépés lenne a szövetségek megerősítése. Orbán Viktor összességében ezt nem is utasítja el, de a Magyarország jövője és stabilitása szempontjából a legfontosabb szövetségest, az Európai Uniót, mégis rendre támadja.
Az EU ugyanakkor elkezdte használni az Orbánnal szembeni egyetlen jelentős fegyverét, az uniós pénzek folyósításának akadályozását. 2023 kritikus év lesz a magyar kormányfő által kitalált „szabadságharc” szempontjából, mert az Európai Unió most már világossá teszi, hogy a Fidesz politikájának – a magyar demokrácia, az EU belső integrációja, illetve a koherens és egységes európai külpolitika szabotálásának – hatalmas ára lehet.
Mivel az ellenzék tartósan nem tud megerősödni, és 2023-ban kulcsfontosságú választások sem lesznek, a PS szerint a kormány számára a legégetőbb kérdés az uniós pénzek és a mögöttes tárgyalások lesznek. De hogy ez hogyan alakul, azt nagyon nehéz megjósolni, leszámítva annak a nyilvánvaló ténynek a megállapítását, hogy Magyarországnak nagy szüksége van az uniós pénzekre. Bár Orbán pragmatikus énje gyakran felülkerekedik a változó ideológiai meggyőződésén, már nem lehet biztosra venni, hogy komoly engedményeket fog tenni az EU-nak.
Az ellenzék meggyengült, és jelentős átalakulásra lenne szükség a soraiban ahhoz, hogy a Fidesz kihívójaként lépjen fel. Bár a hirtelen politikai változások – választási versenyhelyzetben – lehetségesek, egy ilyen folyamat jellemzően időt vesz igénybe.
Jelen állás szerint úgy tűnik, hogy a kormány legnagyobb belpolitikai kihívása 2023-ban a pedagógusok lehetnek, akik továbbra is sztrájkolnak ennek tiltása és több tanár kirúgása ellenére.
A másik nagy probléma az lehet, hogy hogyan hidalják át Orbánék azt a szakadékot, amely a valóság és aközött van, hogy a kormány meg tudja védeni a magyarokat a piaci ingadozásoktól.
Mivel nem lesz elég pénz a reáljövedelmek csökkenésének ellensúlyozására, gazdasági sikerek hiányában a kormánynak arra a másik két területre kell koncentrálnia, ahol általában sikeres: a félelem- és a gyűlöletkeltésre.
Az egyre kényelmetlenebbé váló gazdasági valóság és a vergődő oktatás és egészségügy miatt a kormány számára a legfontosabb eszköz a médiában való dominanciája lesz. „Arra számítunk, hogy a Fidesz irányítása alatt álló médiumok teljes gőzzel fognak előre haladni, és azt veszik célba, akit a háttérben zajló közvélemény-kutatási műveletek alkalmasnak találnak arra, hogy a lakosság félelmeinek és haragjának a középpontjába kerüljön” – írja jelentés. És mivel 2022-ben már „Brüsszelt” okolták a gazdasági problémákért, valószínű, hogy 2023-ban is az EU lesz a fő célpont.
Külpolitika
Az Orbán-kormány külpolitikája hosszú évek óta meglehetősen következetes a Nyugattól való egyre növekvő elidegenedésben, az autoriter rezsimekkel egyre szorosabbra fűzött ideológiai és stratégiai partnerséggel, de az már más kérdés, hogy ez mennyire sikeres folyamat.
Kezdetben Magyarország nemzetközi politikája az EU-n belüli elszigetelődéshez vezetett, majd ez egy időre enyhült, amikor Orbán Viktor partnerséget alakított ki a régió hasonlóan gondolkodó kormányaival. A PS kiemeli, hogy a magyar miniszterelnök a nyugati társadalmak kulturális megosztottságára is épít: bevándorlásellenes, genderellenes és „kultúrharcos” retorikája erős koalíciókat próbált építeni az új európai jobboldallal. Az ukrajnai háború kitörésével azonban a kelet-európai szövetség kiépítése a „hatalmaskodó” Nyugattal szemben befuccsolt.
Az ukrajnai válság előtt egyre nagyobb szakadék alakult ki az új kelet-európai tagállamok és a régi nyugat-európai tagállamok között, és ennek nagy része az eltérő politikai kultúrákban gyökerezett. A kelet-európai társadalmak a várttól eltérően fejlődnek, politikai közeledésük az európai főáram felé a legjobb esetben is vegyes folyamat.
Az a Kelet és Nyugat közötti szakadék, amelyet Orbán felismert és kihasznált, még mindig létezik, viszont Vlagyimir Putyin Ukrajna elleni háborúja egyelőre áthidalta azt. Miközben a magyar miniszterelnök az invázióra adott kemény uniós reakció leghatározottabb ellenzőjeként pozicionálta magát, a régió legtöbb országa – köztük számos olyan kormány, amely a háború előtt Orbánt szövetségesnek tekintette – az Oroszországgal szembeni kemény vonal legnyíltabb szószólójaként lépett fel.
A Policy Solutions felhívja a figyelmet arra, hogy
a magyar miniszterelnök egyelőre ismét a kiindulóponton áll, mivel a térségben nem maradt releváns szövetségese, és az új olasz kormányon kívül egyáltalán nem is lesz.
Orbán úgy véli, hogy a hosszú távú trendek még mindig neki kedveznek, és ahogyan sikeresen kivárta az elszigetelődés első hullámát, úgy a jelek szerint eltökélt szándéka, hogy a mostani hullámot is kivárja a külpolitika alapvető megváltoztatása nélkül. Arra számít, hogy az Egyesült Államokban a Biden-kormány megbukik, és helyébe republikánus vezetés lép, amely lényegesen barátságosabb lesz vele. De azt is reméli, hogy az ukrajnai válság vagy véget ér, vagy az általa okozott gazdasági pusztítás megbuktat több, vele szemben álló európai kormányt, miközben ezek a tendenciák megerősíthetik a nacionalista jobboldali erőket. Ha ez bekövetkezik, akkor jelentős kompromisszumok nélkül folytathatja politikáját.
Bár hosszú távon van ezekre esély, de ettől függetlenül az idei év kemény lehet Orbán számára. Szüksége van ugyanis uniós forrásokra, és jelenleg nem úgy tűnik, hogy ezt valódi engedmények nélkül meg tudja valósítani, tekintve, hogy a kormány és az Európai Bizottság közötti frontvonalak megkeményedtek.
Az Egyesült Államokkal kapcsolatban sem sokkal jobb a helyzet, hiszen még ha nyernek is republikánusok a következő választáson, az új kormány 2025 januárja előtt nem lép hivatalba, ami még a legjobb esetben is két évnyi feszültséget jelenthet Washingtonnal. Ráadásul Orbánnak a republikánusokkal való összebékülése is ellentmondásos, hiszen amíg az Oroszországgal kapcsolatos álláspontja és tekintélyelvűsége ellentétbe hozza őt az amerikai demokrata kormányokkal, addig az az eltökéltsége, hogy Kína szószólójaként lépjen fel Európában, alááshatja a republikánusokkal való hosszú távú szövetséget is.
Végső soron azonban Orbán Viktor alapvető meggyőződése az, hogy a liberális demokrácia gyenge, és bármilyen külpolitikai szelek fújnak is, azok nem fogják elsüllyeszteni a hajóját, amely mindig a hatalom belföldi megszilárdítására összpontosít – jegyzi meg az elemzés. Trump 2020-as és Bolsonaro 2022-es bukása figyelmeztetésként is értelmezhető, miszerint a populista politikának vannak határai. De lehet, hogy Orbánt inkább arra emlékezteti, hogy a kompetitív választások felesleges szerencsejátéknak bizonyulnak akkor, ha valaki rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyekkel biztosíthatja, hogy a választás ne legyen valódi verseny. „Minden Trump, Bolsonaro, Jansa vagy Babis mellett ott van Erdogan, Maduro, Putyin vagy Hszi, olyan vezetők, akik azért tartanak ki, mert nem vonatkoznak rájuk a demokrácia korlátai” – írja Policy Solutions.
Hozzáteszik, hogy minden olyan elképzelés, hogy Orbán Viktor külpolitikai elszigeteltsége árthat politikai tekintélyének, abban a hitben gyökerezik, hogy a nemzetközi kritikák belföldön is árthatnak a rendszerre, holott nagyon kevés bizonyíték van arra, hogy ez bárhol is megtörtént volna az autoriter rezsimek esetében. Így
A kutatók megjegyzik: néhány taktikai visszalépés ellenére Orbán Viktor következetes volt az álláspontjában, és ha átvészeli a mostani elszigeteltséget, akkor politikáját ismét igazoltnak fogja látni. Az Európai Unió és a NATO biztosan különösen nagy hangsúlyt fektet majd arra, hogy megfékezze őt, de nem valószínű, hogy hosszú távon hatékony eszközökkel rendelkeznének ehhez.
Gazdaság
A gazdasági növekedés 2023-ban valószínűleg megtorpan, ez látszik az Európai Bizottság előrejelzéséből is, amely szerint a GDP idén legfeljebb 0,1 százalékkal, 2024-ben pedig 2,6 százalékkal nő. Az államháztartás is tovább romlik az Oroszország és Ukrajna között elhúzódó háború és az ezzel járó energiaválság miatt, a költségvetési hiány pedig jelentősen meghaladja majd az EU által várt maximális 3 százalékot, és 4,4 lesz . Következésképpen a GDP-arányos államadósság szintje stagnálni fog, a 2021-es 76,8-ról 2022-re 76,4-re emelkedhet, majd 2023 végére 75,2 százalékos szinten várható.
Mivel 2023 első felére recessziót jósolnak, a fogyasztás is visszaesik, csökkenni fognak a reálbérek, és az állami fogyasztás sem fog hozzájárulni a gazdaság bővüléséhez. A 2023-as lassulás valószínűleg átmeneti lesz, és mind a növekedési ütem, mind az alapmutatók 2024-ben várhatóan visszatérnek a pozitív tartományba, bár jóval alacsonyabb ütemben, mint a „dübörgő” 2010-es években – hívják fel a figyelmet a prognózisban.
Összességében a magyar gazdaság hosszú távú lehetőségei kevésbé rózsásak, mint a koronavírus-járvány okozta visszaesésből való erőteljes kilábalás 2021–2022-ben. Az Orbán-kormány felismerte a gazdasági dualizmus egyensúlyának szükségességét a transznacionális vállalatok szerepének fokozatos csökkentésével és a hazai hozzáadott érték növelésével. Ez a felismerés azonban nem eredményezett olyan politikai környezetet, amely hosszú távon biztosíthatta volna a gazdasági felemelkedést. A magyar tulajdonú vállalatok képessége arra, hogy kihasználják a globális értékláncok előnyeit, továbbra is rendkívül alacsony.
A hazai termelők innovációs képessége 2010 után tovább csökkent az amúgy is alacsony szintről, a külföldi és a hazai tulajdonú vállalatok termelékenysége közötti különbség pedig szintén nőtt 2010 óta. Ezzel párhuzamosan a nemzetközi vállalatok exportstruktúrája is kedvezőtlenül változott, ami 2010 után a magyar gazdaság tudásintenzitásának csökkenéséhez vezetett.
Közép- és hosszú távon az uniós források esetleges csökkenése jelentősen veszélyeztetheti a magyar gazdaságot, a Policy Solutions szakértői szerint azonban kétséges, hogy a jogállamisági feltételrendszer körüli veszekedés veszélyeztetné Magyarországnak az uniós költségvetésből származó összes bevételét. Főleg, hogy a 2020-ban záruló költségvetési ciklusban fel nem használt források 2023-ig felhasználhatók. Ha pedig hozzáférhetne, Magyarország az EU világjárvány-helyreállítási alapjának is a legnagyobb nyertesei közé kerülne.
Magyarország egyelőre a nemzetközi kötvénypiacokról felvett hitelekből és kiadáscsökkentésekből tartja fenn magát. Az ország pénzügyi helyzete jobb, mint Olaszországé vagy más súlyosan eladósodott országoké, így a kormány sikeresen manőverezhet a következő hónapokban. Az uniós költségvetéshez és a gazdaságélénkítési alaphoz való hozzáférés biztosítása azonban kulcsfontosságú Magyarország 2022 utáni gazdasági fejlődése szempontjából.
Társadalom
2023-ban Orbán Viktornak elég lenne hátradőlnie, és élveznie a Fidesz hatalmas dominanciáját a médiában, a kultúrában, az üzleti életben és a társadalomban. Még ha maradtak is ellenállási zónák, azok a földrajzi elhelyezkedés, valamint az erőforrások és a médiához való hozzáférés hiánya miatt el vannak szigetelve a szélesebb társadalomtól. Ráadásul a válság valószínűleg megtépáz néhány olyan, a civilek által finanszírozott intézményt, amelyek továbbra is kritizálják az Orbán-rezsimet. A kormány által támogatott intézmények ugyan szintén megszorításokra számíthatnak, de mivel az adófizetőkre támaszkodnak, a legtöbbjük túl fog élni, és továbbra is kormánypárti üzeneteket fog közvetíteni.
De a magyar kormány nem az a típus, amelyik leáll – húzza alá a Policy Solutions. A pedagógusok tiltakozása és ellenállása ugyanis rávilágít arra, hogy a Fidesznek még dolgoznia kell a pozíciója megszilárdításán. A kormánypárt arra számított, hogy elég lesz kirúgni néhány tanárt, és a többiek majd meghátrálnak. A jelentés készítésekor azonban úgy tűnt, hogy az intézkedés inkább csak olaj volt a tűzre, és még több tanárt, diákot és szülőt késztetett tiltakozásra. Bár a konfliktus végső kimenetele megjósolhatatlan, egyelőre úgy tűnik, Orbán Viktor elszámította magát, és túlbecsülte kormánya azon képességét, hogy néhány eset példamutatásával engedelmességre tudja kényszeríteni az embereket.
Másrészt viszont, figyelmeztetnek a kutatók, politikai szempontból könnyű túlértékelni ezeknek a tiltakozásoknak a jelentőségét. A tanárok és támogatóik fáradhatatlanul hangsúlyozzák, hogy kizárólag az oktatással foglalkoznak, és hogy a tiltakozásoknak semmi közük a politikához. Nem a tanárok, hanem a kormány döntött úgy, hogy politikai keretbe foglalja a kérdést – mint minden olyan esetben, amikor ellenállásba vagy kritikába ütközik –, és megpróbálja úgy beállítani a sztrájkokat, mint akiket a „baloldal” irányít.
A sztrájkok mögött álló civil szervezetek azon igyekezete, hogy távol tartsák a politikai pártokat, és kifejezetten elzárkózzanak a támogatásuktól, akár vissza is üthet. Egy olyan országban, ahol az ellenzék a kormány életképes kihívója, a tanulmány készítői szerint nincs feltétlenül szükség erre a távolságtartásra, Magyarországon azonban olyan, mintha az ellenzék támogatása érvénytelenítené a szakmai vagy egyéb közérdekű követeléseket.
Ez viszont megerősíti a Fidesz pozícióját, mint az egyetlen releváns politikai szereplő, a hatalmas uralkodó, akit meg kell békíteni azzal az ígérettel, hogy a tanárok nem akarnak mást, mint tisztességes fizetést és jobb munkakörülményeket. Így végső soron még egy sikeres sztrájk sem fogja befolyásolni a Fidesz pozícióját: bár a kormány nem szívesen, de tehetne néhány engedményt, és akkor a sztrájkok véget érhetnek, és úgy tűnhet majd, hogy a problémák megoldódtak.
Ez nem lenne igaz sem a Fidesz, sem a tanárok szemszögéből. A pedagógusok felől nézve ennyi év után csak egy átfogó reform javíthatna az oktatási rendszeren, ilyen reform pedig nincs kilátásban. A Fidesz szemszögéből viszont a sztrájkok elhúzódása a törvényi tiltás és az elbocsátások ellenére azt mutatja, hogy tovább kell növelni a párt társadalmi dominanciáját. Bármi is lesz a mostani sztrájkhullám kimenetele, a kormány vissza akarja szerezni az oktatási rendszer feletti ellenőrzést. Lehet, hogy ezt csendben teszi, hogy ne keltse a megtorlás érzését, de arra fog törekedni, hogy ne ismétlődjenek meg az iskolai jelenetek, amelyeket a közmédia kénytelen figyelmen kívül hagyni, mert az ilyen hírekről való tudósítás kínos lenne a miniszterelnök számára.
Ráadásul a fenyegető gazdasági problémák miatt az is valószínűbb, hogy a kormány újabb kultúrharcos témákat fog kirobbantani, hogy így terelje el a figyelmet a megélhetési gondokról, provokálja a magyarországi liberálisokat és az európai partnereket, és ezzel megerősítse a vidéki konzervatív bázis támogatottságát – hívják fel a figyelmet.
Nehéz megjósolni, hogy ki vagy mi lesz a célpont, egy újabb kampány a migráció, az LMBTQ+ közösség vagy egy teljesen új csoport ellen. De azt tudjuk, hogy a kormánypártnak ellenségekre van szüksége, különösen akkor, ha a gazdaság szorult helyzetbe kerül, ami most elég valószínűnek tűnik.
Ellenzék
A 2022-es választás kétségkívül a Fidesz-ellenes ellenzék mélypontja volt, állapítják meg a jelentés szerzői, hozzátéve, hogy sok elemző, köztük ők is, egyetértettek abban, hogy ez a választás volt az első, ahol az ellenzéknek reális esélye volt arra, hogy megszorongassa a kormánypártot és megnyirbálják a Fidesz parlamenti többségét.
A megsemmisítő vereség azonban azt jelentette, hogy az ellenzéki pártoknak és a szélesebb bázisoknak új utat kell találniuk, ráadásul egy olyan időszakban, amikor rendkívül megosztottak, tele vannak keserűséggel, meg vannak fosztva médiától és az erőforrásoktól, és még azok között is népszerűtlenek, akik megvetik a Fideszt. A kutatók úgy vélik, jelenleg senki sem tudja, hogy az ellenzék hogyan tudná felépíteni magát, hogy komoly kihívást jelentsen az Orbán-rezsimnek.
Nincs sem szövetség, sem párt, sem egyetlen politikus, aki akár csak távolról is képesnek tűnik arra, hogy a többség szemében valódi ellenfélként tűnjön fel.
2023 lehet az első olyan év, amikor a kormánynak komoly gazdasági visszaeséssel és végig kellemetlenül magas inflációval kell megküzdenie. Ugyan a Fidesz masszív populista propagandája, a félelemkeltés és a gyűlöletkeltés kulcsfontosságú elemei a kormánypárt tartós népszerűségének, a lakossági támogatottság legfontosabb oka a folyamatosan emelkedő életszínvonallal való alapvető elégedettség – ez azonban a közeljövőben megszűnhet.
Most egy erős ellenzéknek kellene hatékonyan rávilágítania a kormány megközelítésének problémáira, de ez az ellenzék hiányzik, hívja fel a figyelmet az elemzés. A Policy Solutions szerint ha holnap el is kezdenék ezt a munkát, annak eredményéhez sok idő kell, és a Fidesz remélheti, hogy mire kiépül egy hatékony ellenzék, addigra levonul a válság. Stratégiailag ez nem irreális elvárás, és nincs is sok alternatíva, mert a Fidesznek nincs befolyása a legtöbb olyan tényezőre, amely meghatározza a fenyegető krízist.
Van azonban néhány olyan terület, ahol a reformok hosszú távon sokat segítenének Magyarország stabilizálásában, beleértve a jogállami garanciák visszaállítására és a korrupció visszaszorítására tett jelentős erőfeszítéseket, amelyek közül egyiket sem akarja igazán a Fidesz. Az ellenzék számára politikai PR szempontból azonban ezek nem nyerő témák.
A kutatók feltételezése szerint a legjobb esetben 2023-ban elkezdődhet az a folyamat, amelynek során az ellenzék kicsit talpra áll, és megteremti az alapját egy viszonylag sikeres választási szereplésnek a 2024-es EP-választáson és az önkormányzati választáson. Ugyanakkor jelenleg nem sok okunk van azt hinni, hogy ez bekövetkezik, tekintve, hogy az ellenzéknek 12 éve volt arra, hogy kitalálja, hogyan vehetné fel a harcot hatékonyan a Fidesz ellen, de eddig következetesen kudarcot vallott.
Az ellenzék előtt álló legnagyobb akadályok külső nehézségek: a Fidesz ellenőrzése a média felett, valamint a végrehajtó és törvényhozó hatalommal való visszaélés gyakorlata. De az ellenzéknek elsőként a belső gondjait kellene megoldania: zavaros kommunikáció a pártok között, illetve olyan tényezők hiánya, mint a vidéki magyarországi jelenlét, a magyar választókat leginkább foglalkoztató kérdésekről szóló koherens kommunikáció, illetve a társadalomban széles körben vonzó személyek vagy pártok.
Sikeres ellenzék csak olyan lehet, amelyik elkezdi finoman – vagy nem is olyan finoman – leépíteni az olyan politikai szereplőknek legalább egy részét, akik negatív hatással vannak a népszerűségére,
jelentik ki az elemzők, hozzátéve, hogy ha ez nem történik meg 2023-ban, akkor ez az év ismét az elszalasztott reményekről fog szólni.
