Photo12.com - Collection Cinema / Photo12 / AFP
Közélet

Drakula világa korunk félelmeire is reagál

Bram Stoker Drakulája tavaly ünnepelte 125. születésnapját. A vérszívó erdélyi grófról szóló mű nem csupán szórakoztató és jól megfilmesíthető regény, hanem a viktoriánus kor szexuális elfojtásaiból eredő perverziók széles tárháza is.

Drakula alakja a legtöbbeknek Lugosi Béla alakításából ismerős, akinek 1931-ben a korabeli hollywoodi cenzúra miatt kimeredő szemfogak, kiserkenő vér és a túlzottan erotikusnak ítélt nyakbaharapás nélkül, pusztán az akcentusa, a tekintete és egy fekete palást segítségével kellett megformálnia a grófot. A hatvanas évek Hammer-filmjei kevésbé ismertek hazánkban – noha meggyőző Drakula volt Christopher Lee is –, annál emlékezetesebb Coppola adaptációja 1992-ből. Magát a szöveget valószínűleg kevesebben olvasták, pedig már a kiadás után egy évvel hozzáférhetővé vált magyarul. 1985-ben egy zsebkönyvvé rövidített kiadás látott napvilágot (Drakula gróf válogatott rémtettei), majd 2006-ban Sóvágó Katalin újrafordította a teljes regényt. A könyvesboltokban jelenleg is több kiadás elérhető.

A Drakula iránt a kritikusok annak idején nem lelkesedtek, idejétmúlt fércműnek tartották – kinek jut eszébe gótikus regényt írni a 20. század küszöbén? A fanyalgók biztosan nem sejtették, hogy a következő 125 évben folyamatosan, szünet nélkül jelennek meg különböző nyelveken újabb és újabb kiadásai, és főszereplője kulturális ikonná válik, aki (noha ettől nem feltétlenül lehetünk elragadtatva) akár még müzlisdobozokról is visszaköszön. A zord Kárpátok ódon kastélyából a modern, nyüzsgő London vérkeringésébe bekapcsolódni vágyó gróf és az ellene folytatott, Van Helsing professzor által vezetett hajtóvadászat története a mai napig lankadatlan érdeklődést vált ki.

Collection ChristopheL / AFP

Az 1847-ben Dublin közelében született Bram Stoker gyerekként sokat betegeskedett, és mialatt az ágyat nyomta, édesanyja, a társadalmi reformer Charlotte Thornlay ír rémtörténetekkel szórakoztatta. Felgyógyulva a Trinity College hallgatójaként ismerte meg a korábban szintén oda járt Sheridan LeFanu leszbikus vámpírtörténetét, a Carmillát. Noha tudományos fokozatot is szerzett, köztisztviselőnek szegődött. A hivatalnoki munkát elunva színikritikákat kezdett el írni, és – miközben lecsapta írótársa, Oscar Wilde kezéről az ünnepelt szépség Florence Balcombe-ot –, Henry Irving színész titkárává szegődött, aki teljesen lenyűgözte, hatalmába kerítette. Egyes kortársai szerint részben róla mintázhatta a hipnotikus erővel bíró Drakulát. Közel három évtizedet élt Irving árnyékában, a színész 1905-ben bekövetkezett halála után elszigetelődött, és egyre többet betegeskedett. 1912-ben halt meg. A Titanic katasztrófája miatt halálhíre háttérbe szorult – a szórványos nekrológok a Drakulát meg sem említették.

A regény legalább hat év kutatómunkájának eredménye. Stoker elmélyülten olvasta Emily Gerard skót író, folklórkutató Erdélyről szóló The Land Beyond the Forest című művét, kivált, hogy ő maga sosem járt ott. A XV. században élt, legendás kegyetlenségű, Mátyás börtönét is megjárt Vlad Tepes havasalföldi vajdáról Vámbéry Ármin orientalistától hallott. Megmozgatták a fantáziáját a Báthory Erzsébettel kapcsolatos legendák is. A műben azonban nemcsak a történelmi, földrajzi és néprajzi ismeretek érhetők tetten, hanem a szerző korának kriminálpszichológiai vélekedései és genderhiedelmei is.

Maria Janion lengyel irodalomtörténész szerint „a vámpírokról szóló elbeszélés az emberiség alternatív történetét alkotja”, mert megjelennek benne az univerzális, egzisztenciális emberi félelmek (például a haláltól való félelem), egyúttal az adott korszakra jellemző specifikus aggályok is. Salli Kline Németországban élő amerikai irodalmár és pszichológus, pszichológiatörténet-kutató The Degeneration of Women című értekezésében (1992) a századvég konzervatív kritikájaként értelmezi a regényt. Szerinte Stoker morális leckét szeretett volna adni olvasóinak, mert a modernitás egyes jelenségeit (így a nemi szerepek ekkor kezdődő változásait és a „szexuális anarchiát”) a társadalmi rendre veszélyt hozó dekadenciaként ítélte meg.

7e Art / American Zoetrope / Photo12 / AFP

Módfelett aggasztotta Bénédict August Morel pszichiáter 1850-es degeneráció-hipotézise (mely az elharapózó bűnözés egyik magyarázataként született), miszerint az emberiség Ádám és Éva óta generációról generációra adja tovább a bűnt, és ez a baljós örökség az elkorcsosulásához, majd kihalásához vezet. Drakula ennek a hírnöke, és minél többeket igyekszik magával rántani. Az író ismerte Cesare Lombroso olasz kriminológus atavizmus-elképzelését is – miszerint a bűnözőknél egyfajta visszafejlődés figyelhető meg, ők lefelé csúsznak az evolúciós létrán –, és beépítette az állatias jegyeket mutató, például négykézláb közlekedő vagy a falon mászó, időnként konkrétan is állattá (például kutyává) változó Drakula alakjába. Aki nemcsak vérszomján, de nemi ösztönein is képtelen uralkodni: szőrös tenyere elárulja, hogy rendszeresen az „önfertőzés” bűnébe esik. Kline szerint a gróf külsejének leírása tudatosan visszhangozza a menthetetlen „született bűnöző” vélt testi jegyeit.

A nemek akkoriban elterjedt „tandemelmélete” a férfiak és a nők számára megengedett cselekvéseket és viselkedésformákat szigorúan elkülönítette, és szinte semmilyen átjárást nem engedett meg. Stoker túlságosan nyápicnak találta a korban divatossá váló nagyvárosi piperkőcöt, a dandyt, így férfi karaktereit (az elmeorvos Dr. John Sewardot, a keménykötésű amerikait, Quincey P. Morrist és az előkelő Arthur Holmwoodot) klasszikus maszkulin jegyekkel ruházta fel. A racionalitás, a bátorság és a hősiesség mellett helyet kapott jellemükben a lovagiasság is. A vámpírvadászok nagy tisztelettel fordulnak a szende „ház angyalánál” azért talpraesettebb és korszerűbb (gyorsírni és gépelni is tudó), de a szolid viktoriánus nőideált így is megtestesítő Mina felé.

A New Womantől, az „új nőtől” viszont elborzadnak – ez az otthonon kívüli munkára, személyes kiteljesedésre és szexuális autonómiára, egyenlő kapcsolatokra vágyó, gyakran (elrettentésképpen) nadrágban és szivarozva ábrázolt protofeminista nem is érdemel mást, mint hogy a regény világában (a kastélyban lakó három vérszomjas vámpírnő révén) csecsemőevő szörnyeteggé lényegüljön át. Elvégre miatta tartottak attól egyes közírók, hogy hamarosan elhagyott, éhező, toprongyos gyerekek csapatai fognak kóborolni szerte Angliában. Mina barátnője, a csapodár és a férfiakat túlságosan szerető Lucy is hajlamos letérni az elvárt női szerepek útjáról, így nem csoda, hogy Drakula könnyű prédája lesz.

Collection ChristopheL / AFP

Többszörös vérátömlesztésnek vetik alá (a vércsoportokat csak 1901-ben fedezte fel Landsteiner, így azok a cselekményben nem okoznak fennakadást), de hiába próbálnak ily módon „normális” értékrendet csepegtetni belé. Amikor már gyerekeket is riogat, végül csak a karóval átdöfés, azaz a korrekciós nemi erőszak segíthet. A rákövetkező lefejezés a péniszt fenyegető fogazott vagina eltávolításának, illetőleg a korszakban a renitensnek vagy „hisztérikusnak” vélt nők megregulázása végett valóban elterjedt klitoridektómiának, azaz a csikló eltávolításának feleltethető meg. A gondos intézkedések után Lucy arcvonásai kisimulnak, ergo elfogadja az elvárt, hagyományos női szerepet: nem cselekszik, nem beszél, nem vágyakozik; olyannyira passzív lesz, hogy már nem is él. (A viktoriánus bordélyházak kuncsaftjai egyébként igényt tartottak magukat halottnak tettető prostituáltakra.)

Elképzelhető azonban, hogy az elfajzott Drakulának nem is igazán a nőkre fáj a foga (ők csak közvetítők), hanem a férfiakra pályázik – egy rajongója kétségkívül van az elmegyógyintézet lakója, Renfield személyében, aki a szolgálataiért cserébe örök életet remél „gazdájától”. Clive Leatherdale brit író Drakulában Antikrisztust, Renfieldben pedig fordított Keresztelő Szent Jánost lát. Jack Halberstam azt veti fel, hogy a külseje és viselkedése a zsidókról alkotott korabeli sztereotípiákat élezi ki.

Az biztos, hogy a kereszt és az ostya legalább átmeneti meghátrálásra készteti a grófot, aki nem mellesleg a „fordított gyarmatosítástól” való félelmek megtestesítőjeként is értelmezhető. A berontó idegen fenyegeti a társadalmi rendet, a keresztény kultúrát és persze a fehér faj „tisztaságát”. Áldozatait sokszor nem megöli, hanem önmagához hasonlatossá teszi, akik aztán újabb szerencsétleneken követik példáját. Terjesszen propagandát vagy ragályt, valószínűleg igazat adhatunk Maria Janionnak – Stoker regénye ma is visszhangokat ver, korunk félelmeire is reflektál.

Ajánlott videó