Közélet

Újabb ellenzéki polgármestert igazolt a DK

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Újabb ellenzéki, ezen belül újabb momentumos politikust igazolt le a DK. A többi ellenzéki párttal szemben meglehetősen intenzíven terjeszkedő szervezet ezúttal Sződliget polgármesterét, Juhász Bélát csábította át. „Komoly döntésre jutottam. A DK-ban folytatom” – közölte a politikus a Facebook-oldalán, amit a hvg.hu szúrt ki.

A Demokratikus Koalíció ma a legerősebb és „legeurópaibb” ellenzéki párt Magyarországon. Az a politikai erő, amely alkalmas és képes a Fidesz-KDNP korrupt és Magyarországot szociálisan, gazdaságilag és politikailag katasztrófába sodró, hazug rendszerének leváltására. Az a politikai erő, amely alternatívát kínál a vidéki magyar társadalomnak is, a jobb életre. Arra, hogy hazánkat visszavezeti Európába és egy fejlődő, demokratikus és szabad országgá teszi. Ezek a célok pedig az én politikai értékrendemmel teljes egészében összhangban vannak

– indokolta meg lépését Juhász.

A DK legutóbb az újpesti momentumos polgármestert, Déri Tibort igazolta át, rajta kívül két másik fővárosi kerületi polgármester, Kiss László óbudai, és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi is otthagyta eredeti pártját, az MSZP-t a DK kedvéért, de ők kevéssel a 2019. októberi önkormányzati választás után.

De nem csak polgármesterek mentek át Gyurcsány Ferenc DK-elnök pártjába. Az elmúlt hetekben Bodrozsán Alexandra kecskeméti momentumos képviselő, Buzinkay György momentumos szentendrei képviselő-jelölt és Szilágyi Szabolcs miskolci önkormányzati képviselő is csatlakozott a jelenleg legerősebb ellenzéki párthoz, az utóbbi eddig a Jobbik politikusa volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik