Közélet

Jogerős: ítélethozatalig börtönben marad Schadl György

Az ünnepeket is börtönben tölti Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke, akinek a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése értelmében az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig biztosan rács mögött kell maradnia – értesült a 24.hu.

A Fővárosi Ítélőtábla tájékoztatása szerint a hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt Schadl György és társai ellen indult büntetőügyben a bíróság december 15-én meghozott végzésével helybenhagyta az elsőfokú végzést, így Schadlnak és a harmadrendű vádlottnak legalább az első fokú ítélet kihirdetéséig börtönben kell maradnia. Közölték, a másodfokú határozat a meghozatala napján véglegessé vált, ellene további fellebbezésnek nincs helye.

A bíróság szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt tartotta fent a kényszerintézkedést. Az ítélőtábla szintén egyetértett ezzel. Mint írták,

alappal feltételezhető, hogy a letartóztatás megszüntetése esetén a vádlottak kivonnák magukat az eljárás alól, a bíróság elől megszöknének, elrejtőznének. Az elsőrendű vádlott, Schadl György esetében ennek veszélyét az sem ellensúlyozza, hogy családi kapcsolatai Magyarországhoz kötik.

Hozzátették, hogy az is alappal feltehető, hogy enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása esetén a vádlottak a tanúbizonyítás sikerességét valamilyen módon meghiúsítani törekednének. Ennek veszélye bizonyos tanúk esetében fokozottan fennáll. Az ítélőtábla szerint tényként rögzíthető, hogy az elsőrendű vádlott az esetlegesen vagyonelkobzás alá eső dolgok lefoglalásának meghiúsítására törekedett. Emlékezetes, a 24.hu írta meg a vádirat alapján, hogy Schadl György kitelefonált a börtönből, hogy felesége és apja rejtse el luxusóráit és az ékszereket, hogy azokat a hatóságok ne tudják lefoglalni.

A végrehajtói kar elnökét tavaly novemberben tartóztatták le, tehát már a második karácsonyát tölti majd rács mögött. Schadl abban a büntetőügyben vádlott, amiben Völner Pál is. Az ügyészség szerint a hivatali vesztegetés elfogadásával vádolt volt igazságügyi államtitkár három éven át kapott rendszeresen kenőpénzt – összesen 83 millió forintot – az MBVK elnökétől. Schadl az ügyészség gyanúja alapján ennél is jóval több pénzre, több mint 924 millió forint illegális jövedelemre tett szert az államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén, nagyobb részt a közbenjárására kinevezett végrehajtók osztalékából.

A 24.hu az ügyben készült vádiratot cikksorozatban mutatta be. Ebből kiderült, hogy

  • a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kitelefonált a börtönből, hogy felesége és apja béreljenek széfet, és rejtsék el azt a csaknem 110 millió forint értékű luxusórát és ékszert, amit addig nem foglaltak le a hatóságok. Ezért Schadl György apját és feleségét is pénzmosással vádolják.
  • A vádiratból tudható az is, hogy vádalkut kötött az ügyészséggel Schadl bizalmasa, aki Excel-táblában vezette a kenőpénzek kifizetését, így a Völner Pálnak juttatott összegeket is.
  • Továbbá leltároztuk a Völner családnál lefoglalt vagyontárgyakat, köztük a volt államtitkár fiának tűzpiros Porschéját.
  • Beszámoltunk arról is, hogy a vádirat szerint az ügy harmadrendű vádlottja – Schadl György barátja – kicsalt 200 ezer amerikai dollárt egy oktatási intézmény képviselőjétől, azt állítva, hogy csecsen emberrablók tartják fogva.
  • Illetve megírtuk azt is, hogy hiába a tettek súlyos állításokat a nyomozati iratokban például Rogán Antal kabinetfőnökére vonatkozóan, Nagy Ádámról egy szó sem esik a Schadl-ügy vádiratában.

Az ügyészség Schadl Györgyre tíz, Völner Pálra nyolc év börtönt kért beismerés esetére. Előbbire 200, utóbbira 25 millió forint pénzbüntetés kiszabását is indítványozták, továbbá mindkettőjüknél tíz év közügyektől eltiltást, a jogi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltást kértek, valamint vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik