Közélet

Szijjártó: a magyar kormány nem járul hozzá a NATO-Ukrajna Bizottság ülésezéséhez

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Évek óta világos, hogy a magyar kormány egészen addig nem járul hozzá a NATO-Ukrajna Bizottság formális ülésezéséhez, amíg a kárpátaljai magyarok vissza nem kapják az őket megillető jogokat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben az M1 aktuális csatornán élőben közvetített nyilatkozatában.

A tárcavezető a NATO külügyminiszteri üléséről nyilatkozva, újságírói kérdésre válaszolva megerősítette a Financial Times című brit lap értesüléseit, amelyek szerint Magyarország ezúttal sem járult hozzá a NATO-Ukrajna Bizottság összehívásához, így az ukrán külügyminiszter csak a munkavacsorán vesz majd részt.

“Ez nem új keletű magyar álláspont, már évekkel ezelőtt világossá tettük, hogy mindaddig, amíg a Kárpátalján élő magyar nemzeti közösség nem kapja vissza azokat a jogokat, amelyek őket megilletik, addig a NATO-Ukrajna Bizottság formális ülésének összehívásához Magyarország nem járul hozzá” – szögezte le.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: amióta kitört az ukrajnai háború, azóta mindenki láthatja, tapasztalhatja, hogy hazánk nem emlegeti fel a kárpátaljai magyarok jogaival kapcsolatos kérdéseket. “Nem emlegetjük fel őket, de nem is felejtettük el ezeket az ügyeket” – fogalmazott. “Reméljük, hogy minél előbb vége lesz a háborúnak, és ha vége lesz a háborúnak, akkor majd lesz lehetőségünk arra, hogy ezeket a kérdéseket újra megvitassuk” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik