Közélet

Ámokfutást rendezett egy férfi Szolnokon

police.hu
police.hu

Szombat reggel egy 26 éves férfi kövekkel megdobálta két szomszédos családi ház ablakait, ami miatt a nyílászárók üvegei betörtek – közölte a rendőrség. A férfi ezután az utcában továbbhaladva egy nyitva hagyott gépkocsiból ellopott háromezer forintot, és egy tárcát a benne lévő okmányokkal. Pár házzal arrébb újabb nyitott autóra bukkant, ebben viszont a slusszkulcs is benne volt, így beült és elhajtott a helyszínről.

Az elkötött kocsival a férfi ezután Szolnok belvárosában, a Thököly úton, egy forgalmi ok miatt megálló személygépkocsi hátuljába ütközött, és megállás nélkül továbbhajtott. Onnan pár utcányira a sofőr elvesztette uralmát a gépkocsi irányítása felett, és egy fának ütközött. A beszámoló szerint ekkor ugyan leesett a rendszámtábla, de mivel a kocsi ettől még működött, a férfi innen is továbbhajtott.

Ámokfutása végül a Horog utcában ért véget, amikor egy balra ívelő útkanyarulatnál letért az úttestről, és az útmenti ingatlan kerítésének ütközött, majd az ott lévő fának csapódva megállt. Miután az ingatlan tulajdonosa tájékoztatta, hogy kihívta a rendőrséget, a férfi a ripityára tört autót hátrahagyva elszaladt.

A police.hu azt írja, hogy az esetekről külön-külön is bejelentés érkezett. A szolnoki rendőrség a kamerafelvétel és a szemtanúk segítségével megállapította, hogy a szálak egyazon férfihoz vezetnek, és rövid időn belül azonosították is a feltételezett elkövetőt, akit még szombaton délután elcsíptek Szolnokon. A gyanúsított elismerte a tetteit, az általa elmondottak alapján pedig felmerült, hogy

bódult állapotban közlekedett a gépjárművel.

A rendőrök megállapították azt is, hogy a gyanúsítottnak nincs jogosítványa, pontosabban eltiltás hatálya alatt vezetett. A nyomozók őrizetbe vették férfit, aki a balesetekben könnyebben megsérült.

A Szolnoki Rendőrkapitányság két rendbeli rongálás vétség, garázdaság vétség, jármű önkényes elvétele bűntett, járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség, lopás vétség miatt folytat eljárást, valamint eljárást kezdeményezett járművezetés bódult állapotban bűncselekmény és a közúti balesetek kapcsán szabálysértés elkövetése miatt – zárul az erről szóló közlemény.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik