Közélet

Rezsikompenzációt kapnak az egyházi intézmények

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
440 millió forint adnak a nemzetiségi önkormányzatok iskolái is.

Megjelent a Magyar Közlönyben a kormány határozata a bevett egyházak közfeladataihoz kapcsolódó energiaár-növekedés kompenzálásáról. A kabinet egyetért azzal, hogy

a bevett egyház és belső egyházi jogi személye számára, az általa fenntartott köznevelési, szakképzési, szociális és egészségügyi intézményre tekintettel az energiaár-növekedésből adódó többletkiadások kompenzációjaként

idén egyszeri kiegészítő támogatást kell biztosítani. Varga Mihály pénzügyminiszternek az ehhez szükséges intézkedéseket azonnal meg kell hoznia.

Egy másik, szintén Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett határozat szerint a kormány egyetért azzal, hogy a nemzetiségi önkormányzatok iskolái az energiaár-növekedése miatt ugyanolyan támogatást kapjanak, mint az egyházi fenntartású köznevelési intézmények.

Szintén Varga Mihálynak – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes bevonásával – kell gondoskodnia arról, hogy erre még az idei költségvetésből azonnal rendelkezésre álljon 440 millió forint. Döntöttek arról is, hogy 10 millió forint támogatást kap az Országos Roma Önkormányzat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik