Közélet

Orbán Viktor sálja miatt végül a szlovákiai magyarokon csattan az ostor

Orbán Viktor Facebook oldala
Orbán Viktor Facebook oldala
A csütörtöki kassai út előtt erre figyelmeztetett egyik politikai vezetőjük, aki több tapintatot várna a magyar kormányfőtől és több higgadtságot a szomszédos országoktól.

A jó szlovák-magyar kapcsolat fontos a szlovákiai magyaroknak – közölte Sólymos László, a Szövetség (a tavaly létrehozott egységes felvidéki magyar párt) Országos Tanácsának elnöke. A politikus magyarul és szlovákul is közzétette Facebook-oldalán véleményét Orbán Viktor Nagy-Magyarországot ábrázoló szurkolói sáljáról, illetve az arra a szomszédos országokból érkező reakciókról.

Orbán Viktor van annyira tapasztalt, hogy tudja, egy-egy kijelentése milyen reakciókat vált ki külföldön. A sálas videón lehet szórakozni vagy bosszankodni, mindkét esetben rajtunk, szlovákiai magyarokon csattan az ostor. Éppen ezért Magyarország miniszterelnökétől azt várnám, hogy a jövőben legyen sokkal tapintatosabb, a szomszédait pedig arra kérném, az ilyen kijelentésekre reagáljanak higgadtan.

Mint korábban megírtuk, Szlovákiában a külügyi államtitkár provokációnak nevezte Orbán Viktor sálját. Andrej Stančík a kormányfő megnyilvánulását rendkívül érzéketlennek tartotta, Michal Šimečka, az EP szlovák alelnöke úgy vélte, a politikában számítanak a szimbólumok, márpedig a nagy-magyarországos sál veszélyes jelkép. Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter jelezte, a magyar és a szlovák történelem ezer éve közös, a magyarok Szlovákiában otthon érezhetik magukat, az irrendentizmus és a revizionizmus azonban sehová sem vezet, csak vissza 1939-be, vagy oda, ahol most Ukrajna van az orosz agresszió miatt. A múltidézés kapcsán az osztrák külügy jelezte is, tájékoztatják majd Magyarországot arról, hogy Nagy-Magyarország határai 100 éve megszűntek.

A kisebb nemzetközi botrány után csütörtökön egyébként Szlovákiába utazik Orbán Viktor. A pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya csak szerdán erősítette meg, hogy csütörtökön Kassán az összes V4-es ország miniszterelnöke ott lesz. Oroszország ukrajnai agressziója és az energiaválság mellett tárgyalnak az illegális migrációról és a visegrádi együttműködésről – írta a Bumm.sk. 

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök korábban közölte, cseh és szlovák barátaival kérni fogja, hogy Magyarország sürgősen ratifikálja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását. A kassai V4-es kormányfői csúcsról Havasi Bertalan már hétfőn tájékoztatta az MTI-t. A halasztás, lemondás fel sem vetődött – közölte a kormányfő sajtófőnöke, utalva a visegrádi parlamenti elnökök eredetileg e hétre tervezett pozsonyi  találkozójára. Azt azért fújták le, mert a cseh és a lengyel házelnök bojkottot jelentett be a magyar kormány oroszpolitikája miatt.

Kapcsolódó
Lefújták a V4-találkozót a csehek és a lengyelek a magyar kormány oroszpolitikája miatt
A cseh házelnök szerint Magyarország Oroszország trójai falova.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik