Szerdán rendelkezett a kormány a krumpli és tojás árának befagyasztásáról, ennek hatására már több helyen korlátozást vezettek be a boltokban.
Ennek ellenére nem tart áruhiánytól az üzletekben Nagy István, aki szerint a mostani felvásárlási láz csak az emberek lelkesedésének tudható be – ezt mondta az agrárminiszter az RTL Híradóban. Nagy úgy látja, hogy az emberek csak be akarnak spájzolni, mert azt gondolják, hogy „hamar véget fog érni ez az akció”, és elfogy a boltokból az adott termék.
Nagy István hozzátette: nem tart attól, hogy eltűnne a burgonya az üzletek polcairól, elmondta, a krumpli és a tojás esetében is olyan árat határoztak meg, ami senkinek sem fáj. A miniszter szerint az sem fog bekövetkezni, hogy a termelők az áruházláncok helyett majd a piacra viszik a termékeiket, ezeken a helyeken ugyanis nincsen érvényben a tojásra és krumplira kivetett árstop.
A GKI szerint azonban minden eddiginél drágábban árulhatják a tojást és akár a krumplit a magyarországi piacokon, a boltokban ugyanis hiány alakulhat ki ebből a két termékből az árstop miatt.