Közélet

Hamarosan ismét megnyitják a Lánchidat

Palágyi Barbara / 24.hu
Palágyi Barbara / 24.hu
Tizennyolc hónap után hamarosan ismét megnyitják a Lánchidat: november 9-én, szerdán elkészült az átkelő aszfaltozása, közölte a BKK szerdán. Mint írták, az útpályát érintő építési feladatok közül a szegély bevonatrendszerének kialakítása, valamint az útburkolati jelek felfestése van hátra. A Lánchíd próbaterhelése november 12-én, szombaton lesz, ekkor ideiglenesen lezárják a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt a közúti forgalom elől.

November 9-én, szerdán a kivitelező szakemberei elvégezték a Lánchíd aszfaltozását. Egyetlen nap alatt felkerült a hídfők közötti, mintegy 2400 négyzetméternyi területű útpályára a legfelső, úgynevezett kopóréteget jelentő hengerelt aszfalt. Ezután kerül sor a széleket borító öntött aszfaltcsíkok, valamint a szegélyek bevonatrendszerének kialakítására, továbbá az útburkolati jelek felfestésére.

Ez azt jelenti, hogy a végéhez közeledik a Lánchíd teljes, 18 hónapos lezárása.

A hídpályát december közepén visszakapja a forgalom, a járdákon és az aluljárókon azonban még jövőre is dolgoznak majd a szakemberek. A következő hetekben a csatlakozó részeken folytatódik a munka, elkezdik például a Clark Ádám tér helyreállítását, és az eredeti, nagy körforgalom visszaépítését.

A régi vasbeton pályaszerkezetet felváltó új acél útpálya a teljes lezárás után alig egy évvel, rekordidő alatt készült el idén júliusban. Szeptemberre a híd parti nyílásaiban elkészült az új útpálya szigetelése és a szigetelést védő aszfaltréteg is, valamint elkezdődött az új dilatációk beépítése (ezek a szerkezetek fedik le a hídon lévő tágulási hézagokat, és lehetővé teszik a híd alakváltozásait, miközben elviselik a forgalmi terhelést). Mire október közepén a megszépült budai oroszlánok visszatértek a helyükre, a szakemberek már a teljes útpályát szigetelték és öntött aszfalttal borították, a dilatációs szerkezeteket pedig beszerelték a helyükre.

A Lánchíd felújítása továbbra is az ütemterv szerint halad:

  • november 12-én, szombaton lesz az átkelő próbaterhelése, amelyben 24 darab 20 tonnás teherautó vesz részt; a próbaterhelés idejére ideiglenesen lezárják a közúti forgalom elől a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt;
  • a próbaterhelést követő hetekben a kivitelező szakemberei elbontják az elkészült útpályáról a pilonok ideiglenes állványzatát, emellett például folytatják a közvilágítás kiépítését, és elkezdik az új kandeláberek kihelyezését.

A tervek szerint a 2023 őszéig tartó kivitelezés többek között a járdák felújításával és a műemléki elemek rekonstrukciójával folytatódik, így az érintett területek továbbra is kordonnal elzárva a munkaterület részét képezik.

Kapcsolódó
Így készült a Lánchíd LEGO-oroszlánja
A fémvázával együtt négy tonnás, csaknem hatméteres oroszlánt három hétig építették, de kik, hol és hogyan?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik