Közélet

270 kilométer miatt küldtek repülőt a honvédelmi miniszterért

Varga Jennifer/ 24.hu
Varga Jennifer/ 24.hu
Zalaegerszegről Szalay-Bobrovniczky Kristófot előbb autóval elvitték Sármellékre, ahonnan a  honvédségi Airbus vitte Törökországba.

A Magyar Honvédség egyik Airbus A319-esét Kecskemétről azért vezényelték Sármellékre, hogy a honvédelmi miniszternek 270 kilométerrel kevesebbet kelljen autóznia – írja a Népszava. Október 23-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf Zalaegerszegen meghallgatta Orbán Viktor kormányfő ünnepi beszédét, majd elindult, hogy hétfőn tárgyaljon Hulusi Akar török védelmi miniszterrel.

Ehhez azonban Kecskemétről repülőgéppel kellett érte menni. A FlightAware nevű, a repülőgépek útvonalait rögzítő portál szerint a HUAF409 hívójelű szállítógép Sármelléken vette fel. A Honvédelmi Minisztérium a lapnak elismerte, Szalay-Bobrovniczky Kristófot, illetve a tárca és a honvédség delegációját vitte a gép Ankarába. A tárca a zalai kitérőre nem tért ki, arra igen, hogy

Orbán Viktor miniszterelnök nem utazott a gépen.

A lap számításai szerint azzal, hogy Zalaegerszegről Kecskemét helyett Sármellékig vitték a minisztert az állami kocsival, neki megspóroltak egy 270 kilométeres utat, ám a kitérő 3,6-3,9 millió forintos pluszkiadás jelenthetett. A minisztérium az ennek okát firtató kérdésre nem reagált, ahogy arra sem, volt-e a tárcavezetőnek hivatalos vasárnap esti programja Ankarában.

A lap szerint egyébként a repülőgép vasárnap este már visszatért Kecskemétre, tehát Szalay-Bobrovniczky Kristóf és a küldöttség hazajutásához is ki kellett küldeni egy gépet, vagy repülőjegyet venni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik