Közélet

A DK múzeumokba, könyvtárakba tereli a fázós fővárosiakat

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Kerületenként összegezték, hol várják azokat, akik a megemelkedett rezsiárak miatt nem tudják bekapcsolni a fűtést.

Sajtótájékoztatót tartott vasárnap délelőtt a Demokratikus Koalíció, aminek tartalmát sajtóközleményben foglalták össze. E szerint a DK intézkedéseket vezet be, hogy fűtött tereket biztosítsanak azoknak, akik a megemelt rezsiárak miatt már nem tudnak otthon nappal fűteni.

A közleményben tételesen felsorolják, ki mit ígért:

  • Bősz Anett humán területekért felelős főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a fővárosban megnyitnák a – bezárás szélén táncoló – Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épületeit és fiókhálózatát, a Budapesti Történeti Múzeumot és számos fővárosi kulturális intézményt.
  • Kiss László, a harmadik kerület polgármestere egyelőre a Békásmegyeri Könyvtárba terelné a fázós embereket, de elvileg további óbudai helyszínek is szervezés alatt állnak.
  • Niedermüller Péter idősek és gyermekek számára is igénybe vehető rezsimenedékek kialakítását jelentette be: a gyerekeket a nemrégiben átadott Varázsdoboz játszóházban várják, az idősebb korosztálynak pedig a kerület nappali klubjaiban biztosítanak rezsimenedéket napközben.
  • László Imre újbudai polgármester elmondta, a kerületben öt helyszínen üzemel idősek klubja, ezen felül két helyszínen 60+-os programközpont. Ez a hét helyszín alkalmas arra, hogy rezsimenedékként üzemelve befogadják azokat, akik ezt igénylik napközben.
  • Cserdiné Németh Angéla bejelentette: a XV. kerület a Csokonai Művelődési és Rendezvény Házat jelölte ki melegedőnek.
  • Szaniszló Sándor elmondta: a XVIII. kerületben három kerületi könyvtárat nyitnak meg, ahol kulturális programokkal is készülnek.
  • Baracskai József, Zalaszentgrót polgármestere arról beszélt, az önkormányzat megnyitja a város idősek otthonát mindenki előtt.
  • Tóth József, Polgár város polgármestere elmondta: az önkormányzati fenntartású, polgárőrseg által használt irodát átalakítják melegedővé, de több helyiséget is tudnak biztosítani erre a célra, amennyiben szükséges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik