Ki volt II. Erzsébet?

Petsching Mária Zita: Elzárkózásunk

A magyarok régi álma, hogy úgy éljenek, mint a fejlett világ lakói, és ilyenkor valahogy sohasem az „egészségesen fejlődő” Keletre gondolnak, hanem a „halódó Nyugat” lebeg a szemük előtt. Sokan a rendszerváltást is azért igenelték, mert azt remélték, hogy Magyarországból is hamarosan Ausztria lehet. Aztán nem így történt. De most Orbán Viktor megígérte, hogy 2030-ban Magyarország lesz a legvonzóbb ország Európában, ahol jó élni, tanulni, dolgozni. Ehhez persze gyors felzárkózásra lenne szükség.

Utolérendőnek a legkézenfekvőbben Ausztria mutatkozott, majd Németország lett a cél, az utóbbi években azonban bejött a kormány kommunikációjába az európai átlaghoz történő felzárkózás. Minthogy a felzárkózás során az egy főre eső bruttó hazai terméket (vásárlóerő-paritáson) tekintik mércének, és az unió átlaga mintegy húsz százalékkal alacsonyabb a németénél, az előbbi könnyebben elérhető. Nem mellékesen: az Egyesült Királyság kilépése az unióból – mivel viszonylag nagy súlyú és fejlettségű ország került ki – csökkentette az átlagot. Ilyen hatása lesz annak is, ha a szegényebb balkáni államok a közösség tagjai lesznek. Vagyis a cél akkor is közeledik hozzánk, ha a mi teljesítményünk nem javul. Meg akkor is, ha a magyar népességfogyás gyorsabb lesz az unióbelinél – erre a kifejlesztett idegengyűlöletünk esélyt ad –, lévén, hogy a GDP-t az ország lélekszámára vetítik.

Széky János: Meghalt a királynő

Bár alighanem II. Erzsébet volt a legismertebb nő a földkerekségen, és sok országban járt hetvenéves uralkodása idején, az emberiségnek csak igen kis töredéke találkozott vele szemtől szemben, és az Egyesült Királyságon kívül ennél is kevesebben követték a Windsor-családról érkező híreket úgy, mint közéleti fontosságú, permanens valóságshow-t. Amikor meghalt, mégis tömegek érezték szükségét közösségimédia-szerte, hogy véleményt mondjanak róla, valami komolyat és bölcset. Pró vagy kontra.

A többség persze pró, hiszen így illik, holott Erzsébet politikusként nem értékelhető, nem lévén alkotmányos felhatalmazása politikai döntésekre, személyesen pedig, mondom, rettentő kevesen ismerték közelről.

A kisebbség a rasszista brit imperializmussal szembeni ellenszenvét élte ki ez alkalomból is, holott éppen az ő uralkodása idején szűnt meg a Brit Birodalom, váltak multietnikussá a brit nagyvárosok, ekkor pályázhatott a miniszterelnökségre 2022-ben egy kelet-afrikai szülőktől származó hindu befektetési szakember; és egyetlen – később – kiszivárgott politikai állásfoglalásával a királynő az apartheid állam elleni szankciókat pártolta Margaret Thatcher ellenében.

Volt egy harmadik fajta véleménymondó, aki azt fejtegette, hogy jellemzően meghalt egy gazdag angol öregasszony, akinek semmi gondja nem volt az életében, szép hosszú életet élt, de mi közünk hozzá? Azt, hogy fölösleges erről beszélni, lehetőleg minél hosszabban és minél több retorikai leleménnyel fogalmazták meg.

És volt a negyedik típusú kommentár, amelyik nem mulasztotta el, hogy a királyság intézményét bélyegezze idejétmúltnak, mulatságosnak és antidemokratikusnak, annak az implicit föltevésnek a jegyében, hogy a köztársaság, az jobb és modernebb – egyáltalán minek a trón, és minek ül rajta valaki, aki nem politizál, nem tesz semmi látványosat a nemzet és az emberiség javára, hanem csak úgy van, meg viselkedik.

Kovács Zoltán: Kötcsei színezők

Kötcsei bevonulás, ismert arcok a bekötőúton. Minden évben ugyanaz a színjáték: hogy kik érkeznek éppen. Jönnek befelé, először az úgynevezett vezető politikusok a mindenféle testőrökkel, ilyen-olyan asszisztenciával, majd a második vonal a minisztériumok ismert figurái, hitvesekkel, barátnőkkel, aztán a színezék: a magyar közélet ismert simlisei. A magyar rock veteránjai, felvonulói mutatványosok, a kormány hűséges újságírói – akikről hamar kiderült, hogy ez alkalommal nem írhatnak majd semmiről, mert uraik megtiltották nekik. Megjegyzem, ha ennyire nem szivároghat ki semmi, mégiscsak elhangozhattak vészterhes dolgok.  Hogy akkor a tápon tartott kollégák minek mennek be, ki tudja. Olyan ez, mint amikor az ember a nővérével táncol, nem lesz belőle semmi.

Titokban dől el a haza sorsa.

Mégis, ez a harmadik szekció a legimpozánsabb. A vezető rockzenészektől a vezető politikai porondmesterekig, Rákay Philippel bezárólag. Utóbbiak bevonulásán tükröződik a mindenkori politikai helyzet. A hazugság és a megjátszás kirakodóvására. Ha szárnyal a gazdaság, akkor lazán, ruganyos léptekkel vonul a színezék. Derűs üdvözlések, lezserzakók, a hátakon lemberdzsekek hintáznak. Ha viszont az infláció magas, dúl a háború, és tanárok okvetetlenkednek az utcán, a társaság gondterhelten, földre vetett tekintettel vonul. Nem szólnak, aggódnak mintha rajtuk múlna most az ország sorsa, hónuk alatt mappák, bennük az egész világegyetem.

Váncsa István: Mit mond erre Zsuzsika?

Magyarország Európa közepe, mondta Kötcsén a miniszterelnök politi­kai igazgatója az Index tudósítása szerint. Azt is mondta továbbá, hogy Európa közepének kormánya „kitart amellett, hogy az alacsony keresetűeket és a nyugdíjasokat, valamint a nagycsaládosokat meg­védje”.

A fentiek hallatán érzett örömünket fokozza és elmélyíti egy má­sik hír, amely szerint ola­jozottabbá váltak a végrehajtások. Régen ez hosszú, idegőrlő procedú­ra volt, az érintettek a rengeteg huzavonába bele is gárgyultak, ma már ilyesmi elő nem fordulhat. Kitűzik az eljárás időpontját, három hét múlva a család már a friss levegőn, Isten szabad ege alatt tér nyugo­vóra. Kifogással élni persze lehet, azt a végrehajtó nyújtja be a bírósá­gon, ott elbírálják, csakhogy addigra a család volt otthonának ablakait már az új tulajdonos horkolása rezegteti.

Mindenki boldog és elégedett, bár a kilakoltatott család tagjai ta­lán valamivel kevésbé, már amennyiben tudatában vannak annak, hogy magatartásukkal az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabá­lyainak megszegése szabálysértését valósítják meg, ennek összes von­zatával, ám ebbe most inkább bele se gondolunk.