Közélet

Különadót vetne ki Brüsszel az energiapiacra, a beszedett pénzt szétosztanák

MTI/EPA/Sascha Steinbach
MTI/EPA/Sascha Steinbach

Az energiaiparban keletkező rendkívüli nyereségét megadóztató, úgynevezett szolidaritási hozzájárulás egymás közti megosztására ösztönzi az Európai Bizottság a tagállami kormányokat – írja a Handelsblatt egy tervezetre hivatkozva.

A német üzleti lap a hírportálján közölt beszámolóban azt írta, hogy elkészült az Európai Bizottság javaslata a fosszilis energiahordozók – kőolaj, földgáz, szén – területén tevékenykedő vállalkozások különadójáról.

Ezek a cégek az energia “szélsőséges drágulása” révén az ágazatban megszokottnál jóval nagyobb nyereségre tesznek szert. Ennek egy részéről a háztartásokra és vállalatokra nehezedő terhek miatt a “szolidaritás jegyében” le kell mondaniuk – idézett a Handelsblatt a jogszabálytervezetből.

Mint írták, a bizottság ugyan nem tett javaslatot a szolidaritási hozzájárulásként értelmezett különadó pontos mértékéről – erről még egyeztetnek, a szövegben így konkrét szám helyett két x áll szögletes zárójelek között -, de a dokumentumból kiderül, hogy az elképzelése alapján az utóbbi három évben elért nyereség átlagát meghaladó profitot kellene megadóztatni, és ennek a többletnyereségnek a harmadát kellene elvonni.

A legkésőbb az év végén bevezetendő különadóra azért van szükség, hogy legyen forrás finanszírozni az energia drágulása miatt keletkezett “válsághelyzetben a háztartásokat, ipart támogató programokat” – áll a bizottsági tervezetben, amely szerint a részletkérdések szabályozása a tagállami kormányok dolga, és a bevétel is hozzájuk kerül.

Brüsszel azt is elvárja a tagállamoktól, hogy “szolidárisan” osszák el egymást között a különadóból származó bevételt.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik