Közélet europoli

Új kormánybizottság alakul, Rácz Zsófia is új feladatot kap

Mivel Magyarország 2024 második felében az Európai Unió Tanácsának soros elnöke lesz, megalakul az EU-elnökség Kormánybizottság – olvasható a csütörtöki Magyar Közlönyben.

A bizottság vezetője Orbán Viktor miniszterelnök lesz, tagjai pedig Varga Judit igazságügyi miniszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, valamint Varga Mihály pénzügyminiszter. Az erről szóló határozat pénteken életbe is lép.

A Magyar Közlönnyel együtt megjelent Hivatalos Értesítőből pedig az derül ki, hogy Navracsics miniszteri biztossá nevezte ki Rácz Zsófiát, akinek a többi között az lesz a feladata, hogy figyelemmel kísérje a hátrányos helyzetű térségek fejlesztési folyamatát és konzultáljon az agráriumban dolgozó fiatal gazdákkal.

Ráczot 2019-ben, 22 évesen nevezték ki ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkárnak Novák Katalin alá az Emberi Erőforrások Minisztériumában, emiatt törvényt is kellett módosítani, ugyanis addig jogász vagy közigazgatási diploma kellett a poszthoz, Rácz azonban akkor még csak egyetemista volt. Miután Novák a Miniszterelnökséghez került, Rácz is követte oda, majd a kormányátalakítást követően átkerült a Kulturális és Innovációs Minisztériumba, ahol június közepén felmentették állásából.

Rácz miniszteri biztosként helyettes államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazásra és kormányrendeletben meghatározott juttatásokra jogosult, munkáját kétfős titkárság segíti majd.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik