A következő élő közvetítés része Orbán nem emlékszik, mikor álltak utoljára ilyen jól a csillagok, Márki-Zay nem tudja, Orbán milyen csillagokat olvas

Márki-Zay: Egy ember kisajátított minket

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Március 15-e ünnep, egy ünnep pedig mindig emlékezetes Márki-Zay Péter szerint, majd fel is elevenítette néhány emlékét erről a napról.

Olyanra viszont nem emlékezett, amikor bárki is megkérdőjelezte volna, kik voltak a hősök. Nem emlékszik olyanra, hogy valaki megkérdőjelezte volna, hogy a márciusi ifjak voltak a hősök.

Szerinte korábban bárhova mentünk, szerették a magyarokat, jó volt magyarnak lenni bárhol a világban. Büszkék lehettünk rá, mert a történelem jó oldalán álltunk, fogalmazott.

De ma, 33 évvel a rendszerváltás harmadik, ezúttal vértelen és győzedelmes, forradalma után, immár nem egy nép vagyunk a világ számára. Ma egyetlen arc vagyunk. Egy ember kisajátított minket. Ha a világban azt mondják, magyar, ez az arc jelenik meg az emberek előtt. Elhomályosítva mindent, amit generációk felépítettek

– mondta.

Márki-Zay szerint valahol talán tapsolnak ennek az arcnak, de nekik összeszorul a gyomruk, mert érzik, hogy a világ felé egy személyben viszi vásárra a bőrüket.

Jogot formál arra, ki része a nemzetnek és ki nem

– fűzte hozzá, miközben zúgott az Orbán takarodj!

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik