A következő élő közvetítés része Orbán nem emlékszik, mikor álltak utoljára ilyen jól a csillagok, Márki-Zay nem tudja, Orbán milyen csillagokat olvas

Magyar Hang: Nagy Feró faszkalapnak nevezte Donald Tuskot

A Magyar Hang tudósítója találkozott a Békemeneten Nagy Feróval, akit többek között az orosz–ukrán háborúról is megkérdezett. A zenész erre úgy válaszolt, hogy „Én a Békemeneten vagyok, de ez nem jelenti, hogy oroszrajongó lennék, ukránrajongó meg egyáltalán nem”. Nagy Feró szerint nem kell azzal foglalkozni, hogy milyen kitüntetést kapott Szijjártó Péter az oroszoktól, mert az akkor volt, most meg háború van, ráadásul Gyurcsányék is kaptak.

Nagy Feró szerint a lengyelekkel való viszony sem fog megváltozni a kormánynak az Oroszországgal kapcsolatos politikája miatt, és ő nem hallott olyat „a Viktortól”, hogy bármilyen elhidegülésről szó lenne. A zenész emellett hozzátette, hogy az ellenzék tüntetésén részt vevő korábbi lengyel miniszterelnök, az Európai Néppárt elnöke, Donald Tusk „egy faszkalap”, és az ellenzék örülhet, hogy náluk van.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik