Mire jó egy fegyverszünet?
Fegyverszünet többféle is lehet. Van olyan, amit csak az adott frontszakaszon az „illetékes” parancsnokok kötnek egymással. Az ilyen megállapodások a sebesültek összegyűjtéséről, a halottak eltemetéséről szólnak többnyire, részleges fegyverszünetek tehát. Előfordul, hogy a civilek harci zónából való kimenekítésére használják ki a pillanatnyi csöndet. Persze az a fegyverszünet, ami a nagyközönséget érdekli, rendszerint egy általános jellegű, politikai-diplomáciai szintű megállapodás. Az ilyen egyezmény már nem egy frontszakaszra vonatkozik, és az állam magas rangú képviselői – diplomaták, katonák, vezető közhivatalnokok – kötik egymással. Ez általában azt jelenti, hogy mindkét félben megvan a szándék a békére, miután mindkét fél elfáradt a harcokban. Persze a „végleges” békekötéshez még nem biztos, hogy közel járnak. A fegyverszüneteket az első világháború végén is viszonylag gyorsan megkötötték, ettől függetlenül a háborút formailag lezáró Párizs környéki békéket, így például a trianonit is csak évek múlva írták alá, hosszadalmas és keserves, a részleteket tisztázó és rögzítő procedúrák nyomán.
Van másféle fegyverszünet is?
Minden fegyverszünetben benne van a lehetőség, hogy az egyik fél csak azért köti meg, mert időt akar nyerni, hogy összeszedje az erejét, terveket kovácsolhasson. Tehát nem garancia mindkét fél békülési szándékára, de mindenképp esély arra. A másik véglet az, amikor úgynevezett egyoldalú fegyverszünet során csak az egyik fél deklarálja, hogy a maga részéről beszünteti a harcot. Jellemző módon ezzel az eszközzel az szokott élni, aki fölényben van, és ezzel jelzi, hogy kész a tárgyalásra.
Tárgyalásokra a mostani orosz invázió közben is sor került már, ám közben Putyin erői minden fronton gőzerővel támadnak. Hogyan zajlanak ilyen helyzetben a tárgyalások?
Általában is jellemző, hogy a szembenálló felek már a háború alatt is tárgyalnak egymással. Erre példa az orosz–ukrán háború is, hiszen viszonylag korán, az orosz invázió után pár nappal már elkezdődtek az egyeztetések. Általában ilyenkor az egyik fél kinyilvánítja a szándékát vagy fogadókészségét – és ezek után mindig a másik félen múlik a tárgyalás létrejötte. Egyezség pedig akkor lesz, ha mindkét fél úgy gondolja, hogy nem érdemes folytatni a harcot, vagy nem tudja megtorpedózni a fegyverszünetet. Ilyenkor fontos az is, hogy időben el kell juttatni a harcoló csapatokhoz a fegyverszünet hírét. Az például nem a fegyverszünet megsértése, ha egy csapategység tájékozatlanságból folytatja a harci cselekményeket, miután el van vágva a hírforrásoktól, de nyilván mindenki törekszik rá, hogy az ilyen eseteket elkerüljék. A modern távközlései eszközök ebben sokat tudnak segíteni, főleg a korábbi időszakokhoz képest.
Van-e a tárgyalásoknak forgatókönyve?
Általában az általános kereteket jelölik ki, megállapítják a delegációk összetételét, illetve fontos garantálni, hogy a tárgyalódelegációk jogosultak-e képviselni az adott államot. Az általános fegyverszüneteknél mindig valamelyik kormányzati megbízott vagy miniszter, esetleg a miniszterelnök tárgyal. Ettől függetlenül laza keretszerződések is létrejöhetnek ilyenkor, nem túl részletesek a fegyverszüneti megállapodások pontjai. Ide tartozik például a feltétel nélküli, azonnali megadás is. A lényeg ilyenkor a pusztítás mielőbbi befejezése.
Mennyire szokás betartani a fegyverszünetet?
Általában ez azért jellemző. Az nagyon rossz üzenet, amikor az egyik fél megszegi a szavát. Putyin elnök most például súlyos következmények nélkül nyíltan nem szegheti majd meg a szavát, amennyiben aláírnak egy fegyverszünetet. A közvélemény haragját, hangját nem hagyhatja figyelmen kívül. Oroszország ugyanis – akár elfoglalja Ukrajnát, akár nem – erkölcsileg és anyagilag már elbukta ezt a háborút. Erkölcsi értelemben azért, mert most szinte szitokszóvá vált az orosz államot említeni. Rendkívül negatív képzettársítások fűződnek e fogalomhoz, ráadásul sokan nem is tesznek különbséget az orosz állam és az orosz nemzet között, tehát például Putyin vagy Csajkovszkij között. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni: ilyen szintű euro-atlanti összefogásra rég volt példa, és az euro-atlanti kultúrkör gazdasági-politikai szereplői példás egységgel léptek fel a megtámadott ország mellett, egyöntetűen agresszornak tekintik Putyint. Kiváló példa erre, hogy még Svájc is csatlakozott a nemzetközi szankciókhoz. Az Ukrajna elleni támadással Oroszország most erkölcsileg páriává vált, amiben Putyin felelőssége megkérdőjelezhetetlen.
Másrészt a gazdaságban is mutatkoznak válságjelek Oroszországban.
Iszonyatos pénzbe kerül a háború, de a legrettenetesebb csapás orosz oldalról a sok fiatal katona – mondjuk ki – halála. Ennek fájdalmát a propaganda sem tudja enyhíteni. Ahogy Friedrich Dürrenmatt írta A nagy Romulusban: „Hazának mindig olyankor nevezi magát az állam, amikor tömegmészárlásra készül.” Ki és hogyan fogja megmagyarázni az anyáknak, a testvéreknek, a gyerekeknek, hogy meghalt a fiúk, bátyjuk, apjuk? De gazdaságilag is hat Oroszországra a nemzetközi szankciók sora. Ezt láthatjuk a gazdasági megszorító intézkedésekben is. Montecuccoli óta tudjuk: a háborúhoz három dolog kell – pénz, pénz és pénz. Az elhúzódó háború tehát nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is rombolja Oroszországot.
Ráadásul Putyinnak egyelőre nem jött be egy másik terve sem: az ukránok nem álltak az orosz inváziós hadsereg mellé.
Putyinnak sikerült soha nem látott egységbe tömörítenie Ukrajna lakóit. Nagyon megerősödött az ukrán nemzeti érzés ezekben a napokban. Ahogy az a határon túli magyarsággal történt 1920 után, úgy most az ukránoknál is megmutatkozik, hogyha présbe szorítják őket, az kohéziós erővé tud válni. Putyin nem mérte fel, hogy milyen erős az ukrán ellenállás, beleértve a civilekét is. Hiába mondta, hogy nincs olyan, hogy ukrán nemzet – most számára is kiderült, hogy van. Nemcsak hogy van, hanem ez egy független államot képező és akaró, azt megvédeni kész nemzet. Putyin elbizakodottságában egyébként benne volt az is, hogy lenézte az ukránokat, nem vett tudomást a holodomor emlékének erejéről, amikor Sztálin idején halálra éheztek az ukránok, és nem vették figyelembe a legfontosabbat sem. Azt nevezetesen, hogy ha egy ország erőszakkal megtámad egy másik, független országot, akkor azt megszállónak, agresszornak tekintik, és úgy is fogadják, nem békés megadással, főleg nem virágesővel.
Jól látszik ez a képeken, amikor az ukránok fegyvertelenül állnak a gépesített orosz egységek elé, és megpróbálják megállítani őket.
Nehéz kívülről megérteni a lélektanát ennek a félelmetes helyzetnek, de fegyvertelenül talán azért állnak oda, mert ezzel is azt üzenik: ez a mi hazánk, ne támadj ránk, ne vitasd el tőlünk. Ismétlem: az ukrán állammal kell majd tárgyalni például a kisebbségeket érintő törvényekről, de ez nem azt jelenti, hogy joga lett volna Oroszországnak háborút indítania. Azt pedig egyébként sem gondolhatja senki komolyan, hogy Putyin épp a kisebbségek védelme miatt indította meg a háborút.
Mindezek után már csak az a kérdés, van-e értelme egyáltalán egy fegyverszünetnek a modern világban, amikor ma már nemcsak a hadszíntéren folyik a háború, hanem ezer más fronton is, például a kibertérben, s ezekre nyilván nem vonatkozik egy fegyverszünet.
Van. Egy fegyverszünet mindenképpen annak a jelzése, hogy enyhülnek a harcok és a felek hajlandók leállítani a pusztítást, de legalábbis számításba veszik. Márpedig, ha csak egyetlen emberrel is kevesebb hal meg, akkor már „megérte” megkötni a megállapodást. Internetes hackelésbe pedig bizonyosan kevesebben halnak bele, mint a mostani háborúba például. A fegyverszünet egyébként is egy pozitív üzenet. A háború ugyanis azt jelenti, hogy a háborús cselekményben részt vevő fegyveres jutalmat, dicséretet kap azért, amiért a civil életben megbüntetik – más emberek megöléséért. Háborúban tehát a normaszegést tesszük normává, ami egyszerűen katasztrófa. Ha megbeszéljük a bajokat – nem véletlenül nevezzük ezt „normális” életnek –, és úgy egyezünk meg, akkor nem kérdés, mi szolgálja jobban mindenki érdekét.
Kiemelt kép: Olekszij Reznikov ukrán védelmi miniszter (b), David Arahamia, az elnök pártjának parlamenti frakcióvezetője (b2), Borisz Grizlov, Fehéroroszország orosz nagykövete (j4), és Leonyid Szluckij, az orosz parlamenti alsóház külügyi bizottságának elnöke (j3), Alekszandr Fomin orosz védelmi miniszterhelyettes (j2), illetve Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettes köszönti egymást az orosz és az ukrán küldöttség tárgyalásának második fordulója előtt a fehéroroszországi Belovezsszkaja Puscsa nemzeti parkban 2022. március 3-án.
