A Duna House elemzése szerint az idén is áremelkedés várható az országban, a kereslet által vezérelt lakáspiacon további, átlagosan 5-10 százalékos növekedés várható, területenként is lakástípusonként eltérő mértékben.
- A megyeszékhelyek közül Székesfehérváron a legdrágábbak a lakások az átlagárakat figyelembe véve, a városban átlagosan 29,8 millió forintért lehetett ingatlant vásárolni tavaly, ami 13,3 százalékkal nagyobb összeg az egy évvel korábbinál.
- Az elemzés szerint a legolcsóbb továbbra is Salgótarján, még annak ellenére is, hogy arányaiban a legnagyobb mértékű, 19,9 százalékos átlagár-, illetve 18 százalékos négyzetméterár-növekedés itt következett be 2020-hoz képest. Egy használt lakás átlagos ára itt csak 10,2 millió forint.
- A közlemény idézi Benedikt Károlyt, a Duna House PR- és elemzési vezetőjét, aki a statisztikai hivatal és a társaság saját adatai alapján elmondta, a balatoni agglomerációban 39,4 millió forintra emelkedett a használt lakások átlagos ára, ami 15 százalékos növekedés, és a budapesti átlagárat – 37,6 millió forint – is túlszárnyalta. A többi vidéki agglomerációban átlagos vagy ezt kissé meghaladó drágulás történt, kivétel csak a pécsi, ahol
- Benedikt Károly szerint 2021 után az idei év is új lendületet hozhat az ingatlanpiacra. Az aktív piaci érdeklődést továbbra is elsősorban a vidéki nagyvárosokban, illetve agglomerációban látja a társaság: így például a külső agglomerációs gyűrűn elhelyezkedő településeken, ahol jelentős volt a településfejlesztés, az átlagosnál nagyobb dinamikát tapasztal ingatlanközvetítő.