Közélet

„Jobboldali ideológusok korszaképítésben gondolkodnak”

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Hiába a kormánypárt kultúrára gyakorolt hatása, úgy tűnik, ez nem jár együtt a jobboldali alkotók befolyásának, tekintélyének jelentékeny növekedésével. Kristóf Luca hosszan kutatta az elmúlt bő tíz év kultúrpolitikai csatáit, és munkájából az is kiderül, miért érzik egyesek, hogy a független értelmiségi szerep ma idegbeteggé teszi az embert.

– Régebben a jobboldali művészek kevesebben voltak, és azt érezték, hogy nincsenek olyan jó pozícióik, ezért rákényszerültek arra, hogy szorosabban összezárjanak. Ezzel együtt elkezdték a politikától remélni helyzetük javulását. Szerintem most is van egy büszkeség a jobboldali alkotókban, hogy ők ezt soha nem szégyellték.

Sőt, szívesen hangoztatják, hogy nagyra tartják Orbán Viktort, hogy ismerik őt személyesen

– mondja a 24.hu-nak Kristóf Luca szociológus, aki nemrég könyvet (Kultúrcsaták. Kulturális elit és politika a mai Magyarországon) szentelt a 2010 utáni kultúrpolitika feltérképezésének.

A kutatóval munkája apropóján beszélgettünk arról, hogy bár a kormánypártnak, de magának Orbánnak is több mint évtizedes ambíciója a jobboldali kultúra és művészek meghatározóvá tétele, ám ez valami miatt mégsem sikerült 12 hatalomban töltött év után. Hiába a beleölt temérdek közpénz, a sok-sok évnyi kultúrharc, egyelőre nincs áttörés a kultúrában: a terület meghatározó tekintélyei – keretes írásunk a Kristóf és kollégáinak kutatása alapján készült listát mutatja – jelenleg sem a jobboldaliak köréből kerülnek ki, inkább mondhatók baloldaliaknak, liberálisoknak.

Tekintélylista (2018)

1. Nádas Péter, 2. Alföldi Róbert, 3. Fischer Iván, 4. Lovász László, 5. Spiró György, 6. Törőcsik Mari 7. Vidnyánszky Attila 8. Krasznahorkai László 9. Eötvös Péter 10. Parti Nagy Lajos

Bielik István / 24.hu Nádas Péter

Orbán irányt mutatott 2009-ben

Mielőtt jobban belemegyünk a kultúrpolitikai részletekbe, érdemes több mint egy évtizedet visszaugrani, hogy lássuk, a jelenlegi kormánypárt milyen ambíciókkal tekint a kultúrára. Orbán Viktor ugyanis még ellenzéki politikusként is megkülönböztetett figyelmet szentelt a kultúrának, 2009-es kötcsei beszéde jelentős része erről a területről szól.

Akkor arról beszélt, hogy a nem jobboldali, tehát baloldali, liberális alkotók elitként a 2000-es évtized végére megbuktak. Szerinte ráadásul nem egyszerűen arról volt szó,

hogy egyfajta kormányzati leszereplés következett be a baloldalon, hanem a kormányzati leszereplés egyúttal diszkreditálta a szociálliberális értékrendű kultúrateremtő közösséget is.

– Lehet, hogy ez túl szigorúan hangzik. Lehet, hogy akik érintve érzik magukat, ezt a megállapítást nem tartják igazságosnak, mert úgy vélik: mindentől függetlenül ők azért még jó regényeket írtak. Ezt majd eldönti a szakma, illetve az olvasók. Mindent egybevetve azonban valamilyen mértékben mégiscsak részt vettek annak a közgondolkodásnak a kialakulásában és kialakításában, amely ide vezette az országot, és most, amikor kiderült, hogy ez csődöt mondott, vállalni kellene, hogy ez bizony az ő tevékenységük csődje is egyben. Természetesen lehetséges, sőt valószínű, hogy íróként nem mondtak csődöt, de elitként – ahogy az előbb fogalmaztam Bibó István nyomán: mintaadó, az élet élésére mintát adó elitként – bizony, csődöt mondtak – mondta akkor Orbán Viktor.

A kultúrának a jobboldali kormányzás alatt – jelezte Orbán – meghatározó szerepe kell, hogy legyen. „Az igazi probléma ma Magyarországon tehát az, hogy semmifajta, a közösség által elfogadott értékelési rend nincs, amely kiválaszthatná a teljes magyar nemzetből azt az elitet, amelytől azt várjuk, hogy mintákat és példákat adjon számunkra. S ez az a pont, ahol meg kell értenünk és el kell fogadnunk, hogy politika és kultúra elkerülhetetlenül kapcsolódik egymáshoz.” Ebből következik, hogy a

kultúrpolitikának pedig az a feladata, hogy azokat a személyeket és csoportokat, akik értékeket hoznak létre, megbecsülje, elismerje és alkotásra sarkallja, az így megszületett mintákat pedig a megfelelő formák és csatornák megtalálásával eljuttassa az emberekhez, ha úgy tetszik: a tömegkultúra részévé tegye.

Épp ezért a „következő kulturális kormányzatnak az a dolga, hogy a magyarországi kulturális elit számára ezeket a létformákat elkerülhetővé tegye, és a nyugodt lelkiállapothoz, a teremtő alkotáshoz, valamint a szép, nemes és választékos élethez szükséges feltételeket megteremtse és biztosítsa” – fogalmazott Orbán Viktor 2009-ben.

Nyertek, és elindult a területfoglalás

Ennek megfelelően 2010 után el is indult a nagy nemzeti kulturális intézmények elfoglalása. A teljesség igénye nélkül idéznénk fel a kulturális területszerzés mérföldköveit:

  • a Nemzeti Színház igazgatója Vidnyánszky Attila lett 2013-ban. Ide tartozik, hogy a Fidesz a 2006-os önkormányzati győzelme után egyre inkább a jobboldali elköteleződésüket nyíltan vállaló színészeket, rendezőket segített igazgatói székekbe a vidéki nagyvárosokban. A színházi „területfoglalás” a kaposvári, majd a fővárosi színészképzés, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) NER-en belülre vonásával folytatódott.
Kallos Bea / MTI Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház új főigazgatója ül a nézőtéren első munkanapján, 2013. július 1-jén.
  • Az Operaház igazgatójának 2013-ban az első Orbán-kormány tanácsadóját, későbbi Duna TV vezérigazgatót és kormánybiztost, az operaénekes Ókovács Szilvesztert nevezték ki.
  • Az irodalompolitika területén fontos mérföldkő volt 2015-ben a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. megalakulása. Újonnan létrejött irodalmi szervezetként 150 milliós összköltséggel indult el, amely messzemenőkig túlszárnyalta az összes létező hazai írószervezet együttes támogatottságát. 2017-ben a támogatási összeg milliárdosra nőtt.
  • Szakács Árpád publicista 2017-ben Kinek a kulturális diktatúrája? címmel indított cikksorozatot az akkor még létező Magyar Időkben, amelyben azt sérelmezte, hogy egyes fideszes intézményvezetők még mindig teret adnak baloldali művészeknek is. Ennek hatására a Petőfi Irodalmi Múzeum élén Prőhle Gergelyt leváltották, helyére Demeter Szilárd érkezett.
  • Tavaly L. Simon László, egykori fideszes államtitkár, parlamenti képviselő lett a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója.
  • A Magyar Művészeti Akadémia megalakulása: a korábban jobboldali művészeket tömörítő szervezet köztestületté vált, és bekerült az Alaptörvénybe is. Jelentős állami támogatás mellett a Pesti Vigadót valamint a Műcsarnokot is megkapta.

A kulturális, művészeti területszerzés miatt 2010 után egyre gyakrabban emlegették a kultúrharc kifejezést, amit Kristóf Luca is meghatározónak tart. „Szűk értelemben arra a jelenségre használjuk a fogalmat, amikor a kulturális teljesítményeket nem a kultúra belső mércéi alapján ítéljük meg, hanem politikai alapon döntünk. Tág értelemben a politikai érdekcsoportok kulturális kérdések mentén való összecsapását értjük alatta” – mondja a szociológus.

Ugyanakkor a komoly ambíciókkal indult, aztán anyagilag és politikailag is megtámogatott kulturális területszerzés nem hozta meg a kellő áttörést, ugyanis a kulturális elit vezető tekintélyei ma is, akárcsak egy évtizeddel ezelőtt: baloldalinak, liberálisnak tartott alkotók, ezért a Fidesz kánonnak való nekirontása kudarcként könyvelhető el.

Az intézmények lerohanása mégsem volt elég

Kristóf ehhez hozzáteszi: árnyalja a helyzetet, hogy a

jobboldali ideológusok korszaképítésben gondolkodnak, az pedig 25-30 évig tart. Általában a kommunizmus 40 évére szoktak hivatkozni, mint meghatározó időszakra, ami a mérleg nyelvét jelentős mértékben balra tolta el, ez pedig a későbbi korszakokra is kihatással volt. Ez igaz, de külső erőként nagyon drasztikus eszközök, mint például cenzúra nélkül nehéz befolyásolni a kulturális tekintélyt, hiszen azt belső dinamikák alakítják. Ezért kudarc a kánonátírás, mert a kulturális tekintélyt nem a politika hozza létre

Szerinte „a milliárdokkal megtámogatott és szoros ellenőrzés alatt tartott elitképzők, mint a Matthias Corvinus Collegium (MCC) csak hosszabb távon fogják éreztetni a hatásukat. Az MCC esetében csak a félreértés elkerülése végett: nem egy janicsárképzőről beszélünk.” Ennek az intézménynek a célja inkább úgy írható le, hogy akik lépéseket szeretnének tenni a Fidesz értelmiségi holdudvara felé, azok itt ehhez komoly hátszelet kaphatnak.

Varga Jennifer / 24.hu

Kristóf emellett azt is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy „a kultúra olyan terület, ahol nagyon nehéz a teljesítményt objektív módon mérni. Ez nem olyan, mint a 100 méteres síkfutás, ahol az egyik fél biztosan előbb ért célba. Ezeken a területeken sokkal nagyobb szerepük van a hálózatoknak. Persze az teljesen nyilvánvaló: kell egy alapvető kulturális teljesítmény. De kérdéses, hogy ez hogyan kerül átváltásra egy bizonyos kulturális tekintélyre. Mi ezt próbáltuk mérni. És ekkor jön be a képbe, hogy az adott személy milyen hálózatnak a része.”

A kutató rámutatott arra is, hogy a Fidesz kultúrpolitikája az utóbbi időben már nem csak az azonnali, de a távlati sikerre is koncentrál. „Vegyük az egyetemek alapítványosítását. A pénzeket felügyelő kuratóriumokban olyan delegáltak ülnek, akik egy kormányváltás esetén sem válthatóak le. A Fidesz felismerte, hogy az elitcsere csak akkor lehetséges, hogyha a kulturális tekintélyt képző intézményeket elfoglalják. Vagy párhuzamos intézményeket építenek ki, például az SZFE-vel szemben ezt a szerepet látta el a Kaposvári Szent István Egyetem Rippl-Rónai Karának színészképzése, amelyet Vidnyánszky vezetett. Azonban a kulturális tekintélyt nemcsak hosszú idő felhalmozni, de lassan is enyészik el. Hiába tekinthetőek sikeres lépésnek az intézményfoglalások, a mérleg nyelvét még nem sikerült látványosan jobbra tolniuk.”

Áttörés nincs, de sok minden megváltozott

És bár a „kultúrharc” a NER szempontjából egyelőre nem sikertörténet, azért hozott alapvető változásokat a kulturális, művészeti szereplők körében.

„Mára a centrum teljesen kiürült, és a legtöbben bal- vagy jobboldaliként határozzák meg magukat” – mondja Kristóf, aki szerint ebben például az elmúlt 12 év alapvető változásokat hozott. „Az írók között korábban többen próbálták a két törzs közötti híd szerepét ellátni” – magyarázta el Kristóf.

Voltak olyan személyek, akik mindenhol megjelentek, mindenkivel jóban voltak, tehát nem voltak a szekértáborok részei. Viszont azt mondták az általam megkérdezett írók, hogy a 2010-es évekre ezt a szerepet már lehetetlen volt betölteni. Hiszen ki szereti azt, hogyha elfogad egy meghívást, és el is megy rá, akkor a barátai később árulónak nevezik?

Az említett kötetben számos háttérbeszélgetést is olvashatunk, az egyik – neve mellőzését kérő irodalmi – forrás a 2010 utáni politikai polarizálódás folyamatát így érzékelte saját területén: „Még mindig kicsit nagyobb biztonságban vagy, hogyha valahova tartozol. Tehát, hogy ez a független értelmiségi pozíciója, ez nagyon macerás”. Más pedig azt mondja a független értelmiségi szerepéről: „Én azt látom, hogy nincs értelme ezt a pozíciót fölvenni, mert csak bajt okozol magadnak, a szeretteidnek, és nem tudsz aludni, és idegbeteg leszel”.

Akik vállaltan nem függetlenek: Demeter, Vidnyánszky, Szakács

Három személyről külön megkérdeztük Kristófot, mit gondol róluk. Demeter Szilárdról azt mondja: „a PIM igazgatójának esete kifejezetten szokatlan.

Politikai és kulturális tőkét egyszerre halmoz fel.

Az elsőt azzal, hogy önmagát inkább politikai szereplőként határozza meg, aki előszeretettel mond provokatív dolgokat. Közben a baloldal felé azt kommunikálja, mintha csak egy bankautomata lenne, aki érdek nélkül osztja a pénzt, pusztán esztétikai alapon. Tehát ami a jó magyar irodalom mezőjébe tartozik, azt ő készségesen támogatja.”

Fülöp Dániel / 24.hu Demeter Szilárd

Vidnyánszky reputációjáról azt mondja: az ő esetében a fordulópont a Nemzeti Színház igazgatói posztjának megszerzése volt. „Korábban mindenki elismerte őt” – állítja Kristóf. „Főleg, amikor még csak Beregszászon rendezett, ezért semmiféle veszélyt nem jelentett a Budapesten belüli színházi elitre. Utána kilépett a tehetséges határontúli rendező szerepéből, és halmozni kezdte a pozíciókat. Közben úgy tűnhet, hogyha a kritikák alapján akarnánk megítélni, csak rendezni felejtett el. Végül az SZFE modellváltását is ő vezényelte le. Ezekkel együttesen vívta ki a színházi közeg neheztelését. Nemigen lehet olyat olvasni, hogy annak ellenére, hogy ez egy politikailag nyomulós alak, akad olyan rendezése, amely rendkívül ütős. Ha születne egy ilyen kritika, az megszegné a szekértáboros logikát, amelyben a kritikusok is léteznek, és amely logika mindenkinek rendkívüli szenvedést okoz.”

Érdekesen változott az elmúlt években Szakács Árpád pozíciója. Egy ideig úgy tűnt, ő meghatározó szereplője a kormányzati kultúrpolitika alakulásának, de mára lényegében eltűnt innen. Kívülről az látszik, hogy Szakács elképzelései idővel a NER körein belül is túl radikálisnak hatottak, markánsabb változtatásokat, átalakítást sürgetett, talán nem véletlen, hogy épp a Mi Hazánk közelében tűnt fel nemrég.

„A hazai kultúrharcot sem óramű-pontosságúnak, sem katyvasznak nem érdemes látni. A kettő között húzódik az igazság” – mondja Kristóf. A „harcok” közepette egyesek kispadra kerültek, mint Szakács Árpád publicista, aki legutóbb már a Mi Hazánk Mozgalom oltásellenes tüntetésén szólalt fel. „Számomra őszintének tűnt, amit a cikkeiben állított” – fűzte hozzá Kristóf. „Részeredményeket is elért, amikor a puha Prőhlét a provokatív Demeterre cserélték le a PIM élén. Viszont Szakácsot egy idő után már nem használták politikai célokra.” A kutató hozzáteszi:

Ne felejtsük el, hogy emberekről beszélünk, akiknek a személyes érintkezései szintúgy befolyásolják a politikai akaratot.

A kultúrán túl

„A NER a tudományról való gondolkodásunkra is hatást gyakorolt” – mondta a szociológus. „Abban egyetértés mutatkozik, hogy akadnak világszínvonalú tudósaink, és büszkék lehetünk rájuk. Viszont a kormánypárti szavazók inkább gondolják azt, hogy az államnak csak a gazdaságilag kimagasló hasznot hozó kutatásokat kellene támogatnia. Amikor az MTA-tól forrást vontak el és betiltották a társadalmi nem szakirányt, kétféle módon kommunikált róla a kormány. Ezek a kutatások haszontalanok, tehát csak gyakorlatias okokból dönt a kormány. Másrészt bizonyos tudományok sértik a konzervatív világképet. Nemcsak a második érvelésnek van ideológiai vetülete.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik