Közélet

Reagált a Fidesz az ellenzék munkaügyi programpontjaira

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A kormánypárt szerint kamuzgat a baloldal, és még a minimálbért is eltörölnék.

Megírtuk, hogy az Egységben Magyarország néven futó ellenzék szerdán sajtótájékoztatót tartott, ahol ezúttal a munka világát érintő elképzeléseiket tárták a nyilvánosság elé.

Itt az MSZP-s Komjáthi Imre arról beszélt, hogy igazságosabbá tennék az szja-rendszert és visszaadnák a Fidesz által az alacsonyabb jövedelműektől elvett, sokaknak akár kéthavi jövedelemnek megfelelő adójóváírást. Az alapvető élelmiszerek tekintetében bővítenék a kedvezményes áfakulcsos termékek körét, a rabszolgatörvényt pedig haladéktalanul eltörölnék.

Az ellenzék bejelentéseire nyomban reagált a Fidesz: a kormánypárt egy néhány soros közlemény juttatott el az MTI-hez, melyben úgy értékelték az ellenzék elképzeléseit, hogy „baloldal a minimálbért is eltörölné”.

A baloldal már megint összevissza kamuzgat és ígérget mindent, most épp a minimálbéreseknek, miközben meg se szavazták a mostani 20 százalékos minimálbéremelést és kijelölt miniszterelnök-jelöltjük azt is kikotyogta, hogy szerinte a minimálbér teljesen felesleges, eltörölhető. A minimálbér eltörlésével a baloldal több százezer ember fizetését sodorná veszélybe és kiszolgáltatná a dolgozó embereket a nagyvállalatoknak, a multiknak

– áll a kormánypárt közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik