Közélet

Meghalt Deák András, a Népszava egykori főszerkesztője

Éveken át küzdött a betegséggel. Németh Péter szerint rajta is múlt, hogy ma még létezik a lap.

Deák András a rendszerváltás idején, 1990-ben lett a Népszava főszerkesztője. A lap tulajdonosa akkor még a SZOT volt, 1991 után, a szakszervezeti vagyon felosztását követően, került napirendre az újság értékesítése, ami 1994-ig tartott.

A kései utódok nevében Németh Péter főszerkesztő köszönte meg, hogy átsegítette az újságot a rendszerváltás utáni buktatókon. Mint írta, rajta is múlt, hogy ma még létezhetnek. Deák András lényegében a Népszavánál kezdte pályafutását.

1990-ben a szerkesztőség tagjai választották meg főszerkesztőnek, ami jelezte, népszerű, elismert újságíró volt. A lap a munkatársak szavazatai alapján került a néhai Fenyő János kezébe, aki már nem vele képzelte el a jövőt, de Deák András

a szívében végig megmaradt népszavásnak.

Németh Péter főszerkesztő szerint ezt mutatta, hogy utolsó napjaira készülve – éveken át küzdött a betegséggel –, azt kérte szeretteitől: halála esetén a Népszavát értesítsék. „Senki mást, csak a Népszavát”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik