Közélet

Három megyében is kevesebb az átlagos nyugdíj, mint a nettó minimálbér

Palágyi Barbara / 24.hu
Palágyi Barbara / 24.hu

A nyugdíjakat csupán a tavaly decemberben idénre gondolt inflációnak megfelelő mértékben, 5 százalékkal emelte a kormány, a minimálbért és garantált bérminimumot pedig úgy 20 százalékkal. Ezért aztán nagyon sok nyugdíjas jóval kevesebbet fog kapni, mint a minimálbér.

Az átlagnyugdíj 165 ezer forintra nőtt év elején. De érdemes nem csak az öregségi nyugdíjasok juttatását nézni, hanem mindazokét, akik nemcsak a korhatár betöltése révén, hanem más módon, más jogcímen jogosultak nyugellátásra.  Az ilyen, nyugdíj- vagy nyugdíjszerű ellátások átlaga közel 147 ezer forint most, számolta ki az mfor.hu.

„A legmagasabb az ellátások átlaga Budapesten, ahol az idei emelés után 181 875 forintot kaptunk. A fővárosi értéktől jócskán leszakadva következik Fejér megye, ahol átlagosan 156 522 forintot kapnak az érintettek, a dobogó harmadik fokára pedig Pest megye került 155 259 forinttal.”

A rangsor legvégén az ország keleti megyéi szerepelnek.

  • A legalacsonyabb a nyugellátások átlaga Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 124 972 forintra jön ki.
  • Az előtte álló Békés megyében 128 668,
  • Bács-Kiskunban pedig 130 324 forint az átlag.

A nettó minimálbér (adókedvezmény nélkül) 133 ezer forint. A három, nyugdíjellátás tekintetében legszegényebb megyében az átlagos illetmény nem  éri el a nettó minimálbér összegét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik