Közélet

Varga Judit: Szabad és demokratikus választásról győződhetnek meg az EBESZ küldöttei

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Az igazságügyi miniszter a hazánkat érintő csúsztatásokkal és nemtelen bírálatokkal foglalkozott.

Zöldpárti és balliberális európai parlamenti (EP-) képviselők egy csoportja levélben fordult az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalához, a magyar választásokba való beavatkozást sürgetik – írta Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében az MTI szerint.

Kapcsolódó

Kifejtette, az EP-képviselők levele „természetesen tele van hazánkat érintő csúsztatásokkal és nemtelen bírálatokkal”. Tapasztaltuk, Brüsszelben már hónapokkal ezelőtt kezdetét vette a magyarországi választási kampány – fogalmazott. Szerinte az európai baloldal célja egyértelmű, befolyásolni akarják a szavazás eredményét.

A levelet kiadó EP-képviselők azonban elfelejtik, hogy az EBESZ az elmúlt években mindig küldött megfigyelői missziót Magyarországra, „nincs ebben semmi különös, ez bevett szokás” – mutatott rá.

Hozzátette, ahogy az elmúlt években, úgy most is egy szabad és demokratikus választásról győződhetnek majd meg a nemzetközi szervezet küldöttei.

A miniszter szerint az mindenesetre beszédes, hogy „2006-ban nem aggódott ennyire a demokráciáért az európai baloldal, mint most”. Így fogalmazott:

Ne legyenek kétségeink: a bürokraták minden lehetséges platformon próbálkoznak majd és minden lehetséges eszközt be fognak vetni azért, hogy befolyásolni tudják a választások kimenetelét.

A miniszter arról is beszélt, hogy „mi azonban itt leszünk, éberek maradunk és nem fogjuk hagyni, hogy a magyarok döntésébe bárki is beleszóljon külföldről!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik