Közélet

Dömötör Csaba szerint ezért nincs szükség miniszterelnök-jelölti vitára

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Dömötör Csaba a Heteknek adott interjújában azzal indokolna, hogy nem hiányzik a miniszterelnök-jelölti vita, mert „nem érheti az a vád a kormánypártokat, hogy ne lehetne tudni azt, hogy mit és miért csinálnak, mit szeretnének”.

Márki-Zay Péter politikai súlyával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „nincsen érdemi mozgástere”, meglátása szerint ezt jelzi az is, hogy „nem képes a saját akaratát végigvinni a szövetségesein sem”.

Kapcsolódó
Hollik az Orbán-Márki-Zay vitáról: Gyurcsány beosztottjával nincs értelme vitatkozni
A Fidesz kommunikációs igazgatója a Facebookon reagált Márki-Zay Péter felhívására. Mindenki tudja, hogy a baloldalon Gyurcsány Ferenc a főnök.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Gyurcsány Ferenccel azért nem látja értelmének a vitát, mert szerinte „a kormányzása alatti vita során például a legnagyobb gátlástalansággal tagadott le olyan dolgokat, amiket később megvalósított”.

Dömötör a választási csalásokra vonatkozó sejtetésekkel kapcsolatban elmondta, hogy szerinte ezek a kijelentések „a baloldal reménytelen helyzetéből adódnak”,

ebből következik az, hogy külföldi beavatkozásban reménykednek.

Az államtitkár számít arra, hogy többféle módon lesznek majd beavatkozási kísérletek a választásba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik