Közélet

Direkt36: Áder János testőreit is megcélozták a terroristák ellen kifejlesztett izraeli kémszoftverrel

MTI/Bruzák Noémi
MTI/Bruzák Noémi

Áder János köztársasági elnök és családja védelmét ellátó Köztársasági Elnöki Őrség vezetőit is megcélozták a terroristák ellen kifejlesztett izraeli Pegasus kémszoftverrel még 2019-ben – írja a Direkt36.

A Telexen megjelent cikk szerint a testőrök célponttá válása abból a kiszivárgott adatbázisból derül ki, amelyben a kiberfegyvert kifejlesztő izraeli NSO nevű cég egyes külföldi felhasználói által kiválasztott célpontjai szerepelnek. Az adatbázisban két testőr telefonszámát is azonosította a portál.

Közülük az egyik célpont az Elnöki Őrséget létrehozó és azt parancsnokként irányító Pomozi Sándor dandártábornok, aki célponttá válása idején még ezredesi rangban szolgált. A portál szerint bizalmi viszonyát a köztársasági elnökkel jól mutatja, hogy már 1999-ben is szerepet vállalt Áder védelmében. A másik célpont Pomozi egyik korábbi közelebbi munkatársa, az Elnöki Őrség taktikai támogató csoportját (a köznyelvben „kommandósokat”) akkoriban vezető Viplak Attila törzszászlós, aki Ádert jellemzően a magánprogramokon és külföldi utakon kísérte, valamint az elnök családtagjait is ő védte.

A cikk szerint a Pegasus-célpontok olyan testőrségi vezetők, akik a legrészletesebb információval rendelkeztek a köztársasági elnök és családja összes programjáról és találkozójáról, köztük a magánjellegű tevékenységeikről és külföldi utazásaikról. Pomozinál fut össze ugyanis a köztársasági elnök és családja személyi védelmével kapcsolatos összes információ. Viplak már nem tagja az őrségnek, de korábbi kiemelt szerepét mutatja, hogy szolgálata idején őt jelölték ki arra, hogy az ország vezetését fenyegető terror- vagy katonai támadás esetén Áder Jánossal beköltözzön egy titkos bunkerbe.

Viplakot két – személyes és szolgálati – telefonszámán keresztül vették célba az izraeli kémszoftverrel 2019 nyarán, míg a fontosabb célszemélynek tűnő Pomozi számát jóval hosszabb ideig, 2019 tavaszától legalább több hónapon keresztül választották ki megfigyelésre.

Az Elnöki Őrséget jelenleg is irányító Pomozi a Direkt36 megkeresésére úgy reagált, hogy nem nyilatkozhat a médiának, a már leszerelt Viplak Attila viszont részletesen válaszolt a kérdéseinkre. Áder volt testőre elmondta: számára az a legaggasztóbb, hogy akik őt és felettesét megfigyelhették, azok rajtuk keresztül a köztársasági elnökről és családjáról is gyűjthettek információkat.

A telefonszámokat tartalmazó adatbázist a Forbidden Stories újságíróhálózat és az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerezte meg, majd egy nemzetközi nyomozás keretében 17 szerkesztőség – köztük Magyarországról a Direkt36 – közösen dolgozta fel. A célpontok közt korábban újságírókat, kormánykritikus médiatulajdonosokat, ellenzéki politikusokat, kormányzati és nemzetbiztonsági tisztviselőket is azonosítottak.

Az, hogy a két testőrt hogyan választották ki, nem derült ki, a kormány hivatalos kommunikációja nagyrészt kimerül abban, hogy Magyarországon a megfigyelések minden esetben jogszerűen zajlanak. Arra nem válaszolnak, hogy milyen okból vetik be valaki ellen a Pegasust – így a kormány ezúttal sem reagált az ügyben feltett kérdésekre. Ugyanakkor a Direkt36 kutatásai alapján valószínűnek tűnik, hogy a lépés mögött a rendvédelmi szerveken belül dúló konfliktus áll, ami azután durvult el, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) részleteket akart megtudni Áder János programjairól.

A 2012 óta köztársasági elnök Ádert ugyanis eredetileg a TEK védte, csakhogy az elnök bizalma 2015-re súlyosan megingott az Orbán Viktor miniszterelnök egykori főtestőre, Hajdu János által irányított szervezetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik