Belföld

Lemondásra szólították fel az ellenzéki pártok Kövér Lászlót a kikerült hangfelvétel miatt

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A Direkt36 cikke alapján mi is beszámoltunk arról, hogy Kövér László egy tavaly februári rendezvényen arról beszélt a titkosszolgálati vezetőknek, hogy az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt. Az ellenzék egy közös közleményben reagált a kikerült hangfelvételre, ebben arról írnak, hogy

Kövér László a legsötétebb diktatúrákat idéző módon uszít az egységes ellenzék ellen és gyakorol politikai nyomást titkosszolgálati vezetőkre.

Az ellenzék szerint Kövér szavai a Pegasus-gate közvetett bizonyítékát is jelenthetik, és úgy látják, hogy beszédével Kövér László több millió, „az Orbán-rezsimmel szemben álló magyar polgár ellen is uszít”.

Az ellenzék ezért most azt követeli, hogy Kövér László adjon magyarázatot arra, „kinek a megbízásából és milyen célból tartott a totális állam kiépítésének szükségességére irányuló politikai beszédet a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt, és mandátuma kiterjedt-e arra, hogy a hallgatóságot az ellenzék elleni cselekvésre biztassa”. Követelik azt is, hogy Orbán Viktor és kormánya foglaljon állást a beszéddel kapcsolatban.

Az ellenzéki közleményben arról is írnak, hogy

a nyilvánosságra került hangfelvétel alapján felszólítjuk Kövér Lászlót, még ma mondjon le házelnöki tisztségéről!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik