Egyelőre nem érkezett megkeresés a köztévé részéről az ellenzéki előválasztás második fordulójának nyertese irányába – közölte Márki-Zay Péter stábja a 444-gyel. Pedig a politikus nagyon nyitott lenne a köztévé élő műsoraiban való részvételre.
Megtudták azt is, hogy egy köztévés riporter és operatőr végigkísérte a hódmezővásárhelyi politikus fórumait, illetve ott voltak az eredményvárón és interjúkat is készítettek több támogatóval.
Eddig nem találkoztunk az általuk készített anyaggal, annak ellenére, hogy ma reggel híradójukban beszámoltak a tegnapi előválasztási eredményekről, vágóképként a Karácsony-MZP sajtótájékoztatón készülteket, illetve MZP Facebook-oldaláról leszedett képsorokat használtak,
közölték. Ráadásul azt sem tudják, hogy mi lett a felvett anyagokkal, mert a stábot nem tájékoztatták arról mikor és mire szeretnék használni a felvételeket.
Megjelenésük számunkra is meglepetés volt, az MMM sajtóosztályával nem egyeztettek erről.