Közélet

Több százmilliót kell fizetnie a NAV-nak egy német gyógyszergyártónak a vesztes per után

Róka László / MTVA
Róka László / MTVA
Az ügy lavinát indíthat el.

Egy októberben zárult ügy végkifejleteként pert vesztett a NAV a Boehringer Ingelheim Pharma gyógyszergyárral szemben, aminek eredményeként több mint 350 millió forintot kell a magyar államnak visszafizetnie a német cégnek – derítette ki a Telex. Az ügyben az Európai Unió Bírósága hozott ítéletet.

A lap azt írja, az ügy onnan pattant ki, hogy a Boehringer hazai fióktelepe önellenőrzésként jelentős összegű áfát igényelt vissza az államtól, mivel szerintük a magyar piacon forgalmazott, tb-támogatott gyógyszerek után kevesebb pénz maradt náluk, mint amennyiért az állami egészségbiztosító a gyógyszereket vette tőlük. Ezzel szemben ők a teljes összeg után fizették meg az áfát.

A perben hozott ítélet értelmében a gyógyszergyártónak vissza kell kapnia az érintett, 2013. október és 2017. december közötti időszakra az árengedmény után befizetett áfát.

Ez összesen 354 millió forintot jelent, amit az adóhatóságnak kell megtérítenie.

A Telexnek nyilatkozó adószakértő azt mondta, az ügynek önmagán túlmutató következményei is lehetnek, mivel az államnak beszállító összes gyógyszergyártót érinti az a gyakorlat, amivel a német céget túladóztatták. Az sem kizárható továbbá, hogy a történteket látva más iparágak érintettjei is megpróbálkoznak a jövőben a befizetett áfájuk egy részének visszakérésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik