A legfrissebb információk szerint lehetséges, hogy Páva Zoltán ellenzéki médiatulajdonos Pegasusszal történt megfigyelése összefügg azzal, hogy egy általa vezetett cég dolgozik a Demokratikus Koalíciónak – írta meg a Direkt36.
Páva okostelefonját ugyanis március 16-án törték fel az izraeli fejlesztésű kémszoftverrel, pont aznap, amikor a parlament honlapjára felkerültek adatok arról, hogy az EagleEye-Marketing Kft. szerződést kötött a DK parlamenti frakciójával közösségi médiás tanácsadásra. A cég részéről a szerződés aláírója Páva Zoltán volt. Múlt héten derült ki, hogy a korábban az MSZP-ben politizáló, jelenleg pedig az erősen kormánykritikus Ezalenyeg.hu nevű oldalt kiadó Páva Zoltánt is megfigyelték idén tavasszal az izraeli fejlesztésű, okostelefonok feltörésére alkalmas Pegasus kémszoftverrel.
Szakértői vizsgálatok szerint idén március 16. és 24., valamint május 23. és 27. között volt jelen a kémszoftver Páva készülékén. Páva korábban a Direkt36-nak azt mondta, hogy nem érti, miért ebben az időszakban állt megfigyelés alatt, ugyanis abban az időben semmi különös nem történt vele. A DK-val való szerződés azért nem merült fel számára a megfigyelés okaként, mert azt már előző év végén megkötötték, és január elsejével el is kezdtek dolgozni a frakciónak. Arról nem volt tudomása Pávának, hogy
va telefonját a vizsgálatok szerint március 16-án 11:52 perckor törték fel. A DK pártigazgatója, Sebián-Petrovszki László a Direkt36-nak elmondta: évek óta érzékelik, hogy a kormánypárti média nagy érdeklődéssel követi az ellenzék, illetve a DK közösségi médiás tevékenységét. „Ezek a témák állandóan visszatérő panelek a jobboldali sajtóban” – tette hozzá.