Közélet

Három miniszterelnök-jelölti vitát tart az ellenzék

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Szeptember 12-én, az ATV-n lesz az első vita, amit még egy követ az első fordulóban, valamint még egy a másodikban. Összehasonlító ajánlatok átnyálazásával döntött az ellenzék arról, ki sugározza ezeket.

Jövő hétfőn kiderül, mely miniszerelnök-jelölteknek sikerült összegyűjteni az induláshoz szükséges 20 ezer aláírást az előválasztásra. Utána pedig indulhat a kampány következő fázisa, aminek keretében a jelöltek nyilvános vitákon is összecsapnak. Egészen pontosan háromszor, legalábbis a szövetkezett ellenzéki pártok közös közleménye alapján. Íme az érvük:

Az előválasztás egyik célja, hogy visszahozza a magyar politikába, a magyar közéletbe a vitakultúrát. Ezért nem volt kérdéses egyik párt számára sem, hogy egy demokratikus országban egy választás során a jelöltek számára biztosítani kell a vita lehetőségét.

A pártelnökök már korábban megállapodtak a három vitában. Kettőt az első forduló (szeptember 18-26.) előtt és közben tartanak, egyet pedig a második fordulóba jutott jelölteknek, a második rund (október 4-10.) előtt.

Több médium és szervezet jelentkezett a közlemény szerint a viták lebonyolítására. A vitákat szervező hatpárti testület összehasonlító ajánlatokat kért be a jelentkezettektől. Ebben a következőket nézték: a vita elérhetősége a választók számára, az előválasztási folyamat és a vita népszerűsítésére tett vállalások, a felvételek utólagos felhasználási joga. Végül így néz ki a menetrend:

  1. 2021. szeptember 12. – ATV
  2. 2021. szeptember 24. – RTL Klub
  3. 2021. október 4-10. között – RTL Klub

Ezen felül többtucatnyi körzeti jelölti vitát is tartanak a következő hetekben, ezeket zömmel online lehet követni majd.

(Kiemelt képünk illusztráció.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik