Nem követtem el semmilyen bűncselekményt, és ahogy eddig is tettem, ezután is mindenben együttműködök a hatóságokkal annak érdekében, hogy mielőbb kiderüljön az igazság,
ezt üzente kabinetfőnökén, Puju Jánoson keresztül Simonka György a Hvg.hu-nak, amikor a lap arról kérdezte, mit szól ahhoz, hogy pénteken vesztegetés miatt is vádat emeltek ellene.
A fideszes országgyűlési képviselő és társai ellen bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás, amely ügyben összesen 33 ember ellen emeltek vádat két évvel ezelőtt. A vádirat lényege szerint, miután Simonka az alapügyben lévő gyanúsítotti kihallgatása előtt tudomást szerzett a szervezetten elkövetett bűncselekmények kapcsán indított őt is érintő büntetőeljárásról, ötmillió forint átadásával befolyásolta egy tanú vallomását, és egy őrizetben lévő gyanúsítottat is rá akart beszélni arra, hogy pénzért neki kedvező vallomást tegyen.
Az ügyészség Simonka Györgyöt kétrendbeli hatósági eljárásban lévő vesztegetéssel, míg a vallomástételben befolyásolt társát hatósági eljárásban való vesztegetés elfogadásával vádolja, mindkét vádlottat mint bűnszervezetben elkövetőt.
A fideszes képviselő azt is mondat a Hvg.hu-nak, hogy:
Hihetetlen, hogy egyetlen egy bűnöző 4 évvel ezelőtti vallomására alapozva adhatták ki a mentelmi jogomat és vádolhattak meg, miközben ezzel szemben minden bizonyíték az én igazamat támasztja alá.
Simonka azt is megjegyezte, hogy „mindenki értetlenül áll az eljárásrend előtt, amely amellett, hogy szabálytalanságoktól hemzseg, még nem tudom meghatározni pontosan, hogy kinek az érdeke mindez és miért történhet meg az, hogy szakaszosan csöpögtetik azokat a gyanúsításokat és vádakat ellenem – ezáltal folyamatos nyomás alatt tartva engem és stábom tagjait – amelyeket már hosszú évek óta tudnak. Véleményem szerint ez egyedülálló és törvénytelen, melyre panaszaimban ki is tértünk”.
A kormánypárti politikus lapunknak júniusban adott interjúban tagadta a vesztegetési vádat, amely miatt a mentelmi jogát akkorra már felfüggesztette a parlament. Az interjúból az is kiderült, hogy az ügyészség szerint Simonka egy korábbi munkatársát vesztegette meg, hogy az ő érdekének megfelelően tegyen vallomást, valamint pénzt adott a másodrendű vádlott feleségének is.