Közélet

Augusztus 20-ára minden korlátozást felfüggeszt a kormány

További két hasonló esemény lesz még a közeljövőben.

A legfrissebb Magyar Közlönyből derült ki a kormány legutóbbi döntése, miszerint az érvényben lévő, veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket a következő hónapokban több alkalomra is felfüggyesztik.

Az egyik ilyen periódus az augusztus 18. és 22. között lesz, az augusztus 20-ához kapcsolódó állami és önkormányzati rendezvényekre vonatkozik az enyhítés. Ezen kívül szintén mentességet élvez majd a korlátozásoktól a FEI Négyesfogathajtó Európa-bajnokság, valamint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus is, ahova Ferenc pápát is várják. Ez azt jelenti például, hogy ezeket a rendezvényekre védettségi igazolvány nélkül bárki, korlátozásoktól mentesen ellátogathat.

Kovács Zoltán államtitkár kedden azt nyilatkzozta, hogy a valaha volt legnagyobb szabású állami ünnepre készülnek augusztus 20-án, három és fél napon keresztül 17 rendezvényhelyszínen több száz program lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.