Közélet

MÚOSZ: Az nem felbujtás, ha egy újságíró kérdez

Kétszeresen is téved Pintér Sándor belügyminiszter – olvasható a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnökségének állásfoglalásában. A közlemény felidézi, hogy a belügyminiszter július 28-án a következőt mondta a Pegasus-kémbotrányról őt kérdező egyik újságírónak:

A Nemzetbiztonsági Bizottság ülésére én elmentem, sajnálatos módon nem tudtam válaszolni, mindezekre a kérdésekre egyszer és mindenkorra szeretném jelezni, hogy csak ott vagyok hajlandó válaszolni, azért mert jogilag én megsértenék egy államtitkot. Na most, ha én megsérteném, akkor Ön mint felbujtót ezért felelősségre kellene vonni, mert engem egy államtitok megsértésére próbál rávenni. Tekintsünk el ettől a kérdéstől, úgy gondolom, végig kell gondolni, hogy lejátsszák-e ezt.

A MÚOSZ ezzel szemben idézi a Btk. 14. § (1)-t, amely szerint „felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír”. Márpedig a kérdés feltevésével még csak szó sem lehetett felbujtásról – érvel a MÚOSZ –, már csak azért sem, mert hivatalosan még azt sem tudni, hogy a kormány vett-e a kémprogramból, az újságíró pedig ezt szerette volna megtudni. A hiányos kormányzati tájékoztatás miatt ráadásul azt sem tudni, hogy valóban államtitokról van-e szó.

Van egy másik jogszabály is, amely a MÚOSZ szerint Pintér tévedését bizonyítja. A ajtószabadságról szóló 2010. évi CIV. törvény kimondja: „A sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást…”, vagyis amikor a riporter a munkáját végzi és kérdez, akkor a sajtószabadságot gyakorolja. Hozzátették azt is:

A miniszter utolsó mondata pedig felér egy burkolt fenyegetéssel, hiszen a belügyminiszter hivatalánál fogva a rendőrség felügyeletét is ellátja. Ezt a MÚOSZ a szakma nevében visszautasítja. A  tv-nek, a rádiónak, az online és nyomtatott újságoknak az a dolguk, hogy tájékoztassanak, és nem az, hogy a kapott információt visszatartsák.

Mint írták, a MÚOSZ elnöksége azt várja, hogy a kormány záros határidőn belül tájékoztassa a közvéleményt a Pegasus-ügy nyilvánosságra hozható részleteiről, és „tekintse az ország választópolgárait felnőtt embereknek, akiknek joguk van a köz dolgairól hiteles információt kapniuk. A kormánynak az is feladata, hogy ne akadályozza, hanem segítse a tájékoztatási folyamatban az újságírók munkáját”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik