Közélet

Tízmilliókat csalt és zsarolt ki egy férfi egy nőtől Kaposváron

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

Súlyos fenyegetéssel, folytatólagosan elkövetett zsarolás és jelentős kárt okozó csalás miatt emeltek vádat egy ötvenéves kaposvári férfi ellen, aki hosszú időn keresztül kitalált történetekkel áltatta magát és nőismerősét. A férfi előbb nagy összegű pénzt csalt ki a nőtől, majd később zsarolta is a pénzszerzés érdekében – közölte a Somogy Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a férfi 2012-ben ismerkedett meg a sértettel egy üzleti vállalkozáson keresztül, és bizalmi viszonyt alakított ki vele. A férfi röviddel ezután elvesztette az üzletbe fektetett pénzét, ezért új céget hozott létre, amelynek alapításához 1,5 millió forintot kért a sértettől azzal, hogy ő „csendestárs” lesz.

A vádlott jogtalan pénzszerzés céljából pár hónap múlva ismét megkereste a sértettet és valótlanul azt adta elő, hogy a cégük egy olyan külföldi személlyel íratott pályázatot, aki közben bűncselekményt követett el, ezért fejenként tízmillió forintot kell fizetniük. A sértett bízott a vádlottban, ezért megtakarításaiból és banki kölcsönökből hét és félmillió forint készpénzt adott át neki.

A vádlott azzal hozakodott elő, hogy a maradék részt megelőlegezi, amit a nő úgy törleszthet, hogy lakást bérel neki Kaposváron. A sértett ezt elfogadta, így 2015 és 2019 között fizette a férfi lakhatását.

A férfinak azonban még így sem volt elég a kicsalt több millió forint, ezért továbbfűzte a fiktív történetét. 2018-ban azzal az indokkal zsarolt ki újabb összegeket a nőtől, hogy az állítólagos pályázatírót kiengedték a börtönből, és új életet akar kezdeni, ezért kell a nőnek is további tízmillió forintot fizetnie. Ha ugyanis ezt nem teszi meg, akkor a behajtók bántani fogják családját.

A megfélemlített nő elhitte a csalárd férfi állításait, ezért újabb és újabb pénzösszegeket adott át neki, amíg 2019 nyarán meg nem győződött arról, hogy becsapta őt.

A vádlott közel huszonhat és fél millió forinttal károsította meg a sértettet.

A Kaposvári Járási Ügyészség az előkészítő ülésen történő beismerés esetére 6 év börtönbüntetés kiszabását indítványozta a férfival szemben a bíróságon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik