Közélet

Arra bízták az építőanyagárak letörését, aki korábban a szabálytalan Várbeli beruházásokat irányította

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

A Telex vette észre a Magyar Közlönyben, hogy kormánybiztossá nevezték ki Gyutai Csabát, az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. vezérigazgatóját, az ő feladata lesz az építőanyaghiány enyhítése és az utóbbi időben elszálló árak megfékezése. Kinevezése július 15-től hatályos.

Gyutai Csaba Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter irányítása alatt dolgozik, a minisztériumban külön titkárság segíti a munkáját. Gyutai a kormánybiztosi feladatai ellátásánál együttműködik az általa eddig irányított ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.-vel.

Gyutai feladata lesz egyebek mellett az építőanyagok kivételével kapcsolatos bejelentési eljárás rendjének kialakítása, az állam elővásárlási jogának és vételi jogának gyakorlásahoz szükséges intézkedések végrehajtása. Neki kell felügyelnie az építőanyagok fuvarozással kapcsolatos bejelentésre vonatkozó intézkedéseket, a kiegészítő bányajáradékkal és a kitermelési kapacitással kapcsolatos szabályozást, valamint „az építőanyagok helyettesíthetőségével kapcsolatos kormányzati célok megvalósítását”.

A lap emlékeztet: Gyutai korábban a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft.-t, valamint a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft.-t vezette. 2017-ben a Miniszterelnökség titkos átvilágítást készíttetett a vári cégek működéséről, amely súlyos szabálytalanságokat tárt fel. A jelentést később az Átlátszó kiperelte és közzétette.

Kiderült például, hogy

Gyutai beköltözött a Várgondnokság Kft. lakásába, éveken át nem fizetett sem bérleti díjat, sem rezsit, fillérekért osztott ki lakást családtagjainak is.

Ezt elvileg az akkor Lázár János által vezetett Miniszterelnökség engedélyével tette, de erről nem készültek dokumentumok és szerződések. Gyutai azt nyilatkozta, hogy juttatásairól korábbi főnöke, L. Simon László tudott, és tőle sem szóban, sem írásban fegyelmit nem kapott. Az ügyben annak idején egymásra mutogatott Lázár János és L. Simon László.

A kormány 2018-ban a két rossz hírű céget egy új cégben egyesítette. 2018-től Gyutai a Várkert Bazár igazgatója volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik