Közélet

Szeptember elején Kötcsén főzőcskézhetnek Orbán Viktorral a kiválasztottak

Varga György / MTI
Varga György / MTI

Már szervezi a szeptember elejére tervezett kötcsei találkozót a Fidesz pártalapítványa – értesült több forrásból a Népszava. A lap szerint a hagyományos forgatókönyv szerint zajlanak majd az események: a Polgári Magyarországért Alapítvány által meghívottak közösen főznek valami magyaros ételt bográcsban, majd meghallgatják Orbán Viktor miniszterelnök beszédét. A találkozó elvileg zárt körű, gyakorlatilag azonban minden évben szinte teljes mértékben kiszivárognak a kormányfői szózat részletei. A Népszava információi szerint  egyelőre a Fidesz parlamenti frakciójának nem minden tagja kapott meghívót az eseményre.

A lap forrásai szerint Orbán Viktor beszéde várhatóan a járvány-migráció-családpolitika-gazdasági nyitás sarokkövek mentén szövődik majd. Hozzáteszik: a miniszterelnök az utóbbi hónapokban láthatóan igyekszik egységes keretet adni a kormánypárti választók számára kedves témáknak, így várhatóan most is arról beszél majd, hogy a COVID-járvány miatt bekövetkezett gazdasági krízis fokozta a migrációs nyomást Európán, ráadásul „Soros György és hozzá köthető álcivil szervezetek” is erősen lobbiznak az Európai Unió vezetőin azért, hogy a kontinensre több bevándorló érkezhessen.

A Népszava egyik forrása szerint a kötcsei pikniknek nem is az lesz a fő funkciója, hogy Orbán Viktor valamilyen megdöbbentő, új témával próbálja meg tematizálni az őszi időszak politikáját, hanem az, hogy a kiválasztottak személyesen is eltölthessenek egy kis időt vele.

Kapcsolódó
Kötcsén kértünk egy adagot Németh Szilárd főztjéből, lángos lett belőle
Orbán Viktorból csak egy zónaadagot kaptunk, a Fidesz-alelnök pörköltjéből annyit sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik