Közélet

Egész Budapesten útdíjat vezetne be a Levegő Munkacsoport

Mónus Márton / MTI
Mónus Márton / MTI

Petíciót indított a Levegő Munkacsoport azért, hogy kezdődjön meg a Főpolgármesteri Hivatalban a budapesti városi útdíj bevezetésének érdemi előkészítése, beleértve az útdíjból származó bevételek átlátható, értelmes felhasználását – számolt be honlapján a civilszervezet.

Az útdíjtól azt várják, hogy az utakat használó gépjárművek száma beállítható arra a szintre, amelyen a forgalom megfelel a budapesti úthálózat kapacitásának. Kiemelik: a rossz budapesti levegő miatt évente mintegy 2500-an halnak meg idő előtt és 200 000 megbetegedés történik. számítások szerint a gépjárművek okozta összes környezeti és egészségügyi kár meghaladja az évi 1000 milliárd forintot. Elképzeléseik szerint a kilométer-és szennyezés-arányos útdíjból származó bevételt részben visszajuttatnák a rászoruló budapestieknek, részben pedig a környezetkímélőbb közlekedésre fordítanák. A teherautók esetében, mintegy 7100 kilométernyi szakaszon jelenleg is létezik ilyen útdíj Magyarországon, ezt bővítenék ki Budapest egész területére és a személygépjárművekre is.

Javaslatuk szerint a fővárosi útdíj hasonlóképp működne, mint a tehergépkocsikra kivetett úthasználati díj. A fizetendő díj a Levegő Munkacsoport véleménye szerint az alábbi öt tényezőtől függene:

  • a megtett út hossza,
  • a jármű környezetvédelmi besorolása,
  • a jármű tengelyterhelése,
  • az útvonaltól (például a belvárosban magasabb, mint a külvárosban),
  • az időszaktól (csúcsidőben magasabb, mint azon kívül).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik