Közélet

Náci színvonalú cikkért ítélték el a Magyar Nemzet főszerkesztőét

Szabó Tímea / Facebook
Szabó Tímea / Facebook
Még a bíróság szerint is a kőkemény diktatúra éveit idéző volt a Szabó Tímeát megalázó szöveg, a Nemzet írói szerint csak szatíra.

Szabó Tímea egy bírósági ítélet ügyében nyilvánult meg szerda este a Facebookon. A Párbeszéd politikusa szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság kimondta:

a „Zummer Fülöp” álnéven írt cikk írója és az azt jóváhagyó főszerkesztő megfosztottak emberi mivoltomtól, és a cikk messze túlment azon, amit közszereplőként el kell viselnünk. A bíróság szerint az írásnak szinte semmi köze nem volt a képviselői munkámhoz, az öncélú gyalázkodáson túlmenő tartalma alig volt kivehető. A cikk kizárólag arra szolgált, hogy engem egy kiirtandó állati faj szintjére alacsonyítson.

A képviselő szerint egy év próbára bocsátást szabott ki ezért Szikszai Péter újságíróra és Toót-Holló Tamásra, a Magyar Nemzet főszerkesztőjére első fokon. Szabó szerint az ítélet jelzi, fontos a szólásszabadság, de van határa. A két Magyar Nemzet újságíró azzal védekezett, hogy a Szabó Tímea nevű organizmus tudományos jellemzése című írás szatíra volt csupán.

Ezt a cikket Szabó szerint egy másik perben a Fővárosi Ítélőtábla eltávolításra ítélt, mert annak „alig van olyan mondata, amely ne lenne jogsértő”, illetve „olyan nyelvi eszköztárhoz nyúlt, amely egy, a világtörténelemben elítélt ideológia eszköztára volt”. Szabó megjegyzi Szikszaiék védekezésére: a náci propagandaminiszter is szatirikus volt ennyi erővel. Végül így zárja mondandóját:

Legyen ez mindenki számára világos üzenet: ellenfelek vagyunk, mást gondolunk a világról, de nem süllyedhet senki vissza a hitleri retorika legsötétebb mocsarába. Mert az pontosan ugyanoda vezethet újra, ahova egyszer már vezetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik