Lejárt a határidő, vagyis máig kellett volna válaszolnia a kormánynak arra az adatigénylési beadványomra, amellyel a kínai egyetem Magyarországra telepítésével összefüggő összes kormányzati előterjesztés nyilvánosságra hozatalát kértem. De a Miniszterelnökség közölte, majd 45 nap múlva válaszol a kérdésemre
– közölte Karácsony Gergely csütörtök reggel Facebook-oldalán. Mint írta: az adatigénylést nem főpolgármesterként, hanem egyszerű állampolgárként adta, mert szerinte nemcsak neki, hanem minden egyes magyar állampolgárnak joga van tudni, „mire és milyen feltételekkel adósít el bennünket a kormány Kínának 500 milliárd forint értékben”.
Miközben a kormány még legalább másfél hónapig folytatja a titkolózást, egy dokumentum mégis nyilvánosságra került, abban sincs sok köszönet. Mert azon a napon, amikor a fideszes kormánytöbbség több ezer milliárd forintnyi közvagyont szervezett ki magánalapítványokba, a kormány a kínai Fudan egyetemmel is megállapodást kötött
– írta. Erről ebben a cikkünkben olvashatnak bővebben.
A főpolgármester újra leszögezte, hogy a Diákvárosból „egyetlen négyzetcentimétert sem adnak a kínai egyetem céljaira”.
Ameddig a kormány nem teremti meg a beruházás minden részletének teljes nyilvánosságát, addig nincs is miről tárgyalnunk, vagyis a kínai egyetem építéséhez sem járulunk hozzá
– fogalmazott. Karácsony hozzátette, ragaszkodnak ahhoz, is, hogy „ne az adófizetők kárára, de a budapestiek feje fölött hozzon ilyen súlyú döntéseket az állam vagyonát magánzsebekbe átjátszó kormány, vagyis döntsön helyi népszavazás a kínai egyetemről”.