Bielik István / 24.hu
Közélet

Sokan buktak nagyot a malom csődjén, de Mészáros Lőrinc jól járt

A patinás malomipari cég csődjén sokat veszítettek a kisebb beszállítók, a felcsúti milliárdos viszont olcsón jutott egy értékes vagyontárgyhoz – kezdi cikkét a hvg.hu.

A történet egy korábbi sikertörténet szereplőjéről, a Sikér Zrt-ről szól. A cég ügyvezetői ellen márciusban indul a büntetőper Tatabányán. Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalást ró fel nekik az ügyészség, mondván: úgy vették át a gazdáktól őrlésre a búzát, hogy tudták, nem lesznek képesek a vételárat kifizetni. Közel kétszáz sértettnek hárommilliárd forintos kárt okoztak – írja a portál. A feljelentés egyébként 2016-ban született.

A felszámolás után azonban – írja a hvg.hu – Mészáros Lőrinc “sokat keresett a Sikér drámáján.” Ugyanis potom 300 millióért lett „neki 2017-ben egy korszerű malma, a bicskei Aranka, amit a felszámolásból vásárolt ki. A malmot még Blázsikék (a Siker alapítója – a szerk.) újították fel a szekszárdival együtt, egy körülbelül egy-egy milliárdos, az állam által is támogatott, többéves fejlesztéssorozattal, amibe végül belebuktak.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.