Közélet

Rácz Zsófia: Nem kell olyan munkákat végeznem, amihez komoly szakmai végzettség kell

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Nem kell olyan munkákat végeznem, amihez komoly szakmai végzettség kell. A diplomám hiánya nem hátráltat – így írta le helyettes-államtitkári feladatait az ELTE Politológus Műhelyének beszélgetésén Rácz Zsófia a Népszava beszámolója szerint. A fiatalokért felelős helyettes államtitkár hosszú idő elteltével most vállalt először olyan nyilvános fellépést, ahol nemcsak a sajátjai kérdezhették.

Rácz Zsófia tavaly az első kérdés után faképnél hagyta az RTL Klub riporterét, illetve azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy posztja ellenére a Pedagógusok Szakszervezetének ifjúsági tagozatával többszöri egyeztetés után sem ült le a tanárhiány okozta problémákról tárgyalni.

Rácz Zsófiát 2019 decemberében nevezték ki a EMMI vezetői posztjára, még törvényt is módosítottak azért, hogy megfelelő diploma hiányában betölthesse pozícióját. A politikussal folytatott keddi hosszú beszélgetésnek az is jelentőséget adott, hogy Rácz korábban kerülte a nyilvánosságot, legalábbis különféle fellépéseit nem hirdette meg a kormány, így rendszerint csak a meghívottak értesülhettek róla. Ha véletlenül mégis tudomást szerzett a sajtó a programjáról, a helyszínen nem válaszolt a kinevezésére és a feladataira irányuló kérdésekre – emlékeztet a Népszava.

A lap szerint Rácz most arról beszélt, hogy nem tekint magára politikai kinevezettként, hangsúlyozta, hogy a törvény is szakmai felsővezetőként határozza meg a helyettes államtitkári pozícióját – ezen a ponton pedig ellent is mondott korábbi mondatának, miszerint nem olyan a feladatköre, amihez szakmai végzettség kell.

Kapcsolódó
Hónapok óta nincs fél órája Rácz Zsófiának a PSZ Ifjúsági Tagozatával egyeztetni
A fiatalokért felelős helyettes államtitkár valószínűleg nagyon elfoglalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik