Közélet

A százmilliárdokkal kisegített NER-alapítvány egy lépéssel közelebb került a Librihez

Róka László / MTVA / MTI
Róka László / MTVA / MTI

Tavaly október 1-jén kürtölte világgá a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány, hogy tárgyalásokat kezdett az Axialis Holding Zrt. megvásárlásáról. Az Mfor.hu cikke szerint a tárgyalások sikerrel zárultak a Gazdasági Versenyhivatal honlapján megjelent bejelentés alapján.

A tranzakció több, időközben is létrehozott cégen keresztül valósul meg. Amennyiben a GVH nem talál kivetnivalót, az MCC lesz Spéder Zoltán érdekeltsége helyett a Libri-Bookline stratégiai kisebbségi tulajdonosa, míg a könyvkereskedő cég valamivel több mint 67 százaléka marad az SQ Invest Kft.-nél. A Libri-Bookline Zrt. 2019-ben 5,6 milliárd forintos forgalom mellett a 2002-től íródó történetének legnagyobb, 1,3 milliárdos nyereségét érte el.

A magát tehetséggondozó intézményként aposztrofáló MCC-t működtető alapítványt az állam eddig már több körben stafírozta ki. A legnagyobb – 130,8 milliárd forintos – készpénzes költségvetési támogatást 2020-ban a Tihanyi Alapítvány kapta a Magyar Államkincstár adatai szerint. A Tihanyi Alapítvány – illetve utódaként már a  Mathias Corvinus Collegium Alapítvány működteti a MCC-t és a Corvinus Egyetemet. Az MCC tavaly a parlament fideszes többségének jóváhagyásával a tehetséggondozó programjához több vidéki ingatlant kapott ingyenesen a kormánytól, illetve a Mol és a Richter Nyrt. 10-10 százalékának haszonélvezetét is. Az MCC ügyeiről korábban alapos cikkben számoltunk be:

Kapcsolódó
Százmilliárdokkal hizlalták megkerülhetetlenné a kormányközeli elitképzőt
A Mathias Corvinus Collegium a Habony Árpád hitelezőjeként is elhíresült Tombor András szerelemprojektjének indult, majd negyed századdal később rengeteg pénzzel szállt be a kormány, és kiszorította a Fidesz-közeli üzletembert. Volt és jelenlegi diákokkal, oktatókkal és a főigazgatóval beszélgettünk, hogy megmutassuk, mi az az MCC, és hová tart.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik